CD kritika

Kissé fenntartásokkal kezeltem azt a tényt, hogy a harminc feletti rockarcok mind odáig voltak a Sámán lemezért. Egyrészt ugye koromnál fogva még nem voltam képben a csapat fénykorában, és ugye a messziről jött emberek (esetünkben: az "idősebb" arcok) azt mondanak, amit akarnak, és ki tudja, nem a könnyes nosztalgia szépíti-e meg az emlékeket.

Ez a lemez is olyannyira kilóg a műfajok közül, amennyire csak lehetséges. Ha egy zenére rá lehet fogni, hogy space-metal, akkor a Samael Eternity-jére teljes joggal ráfogható. A Samael motorja egy testvérpár, Vorph (ének és gitár) és Xy (billentyűs hangszerek, programozás), akik mellett Masmiseim (bgitár) és Kaos (gitár) működik még közre. (Ha valaki még nem hallott volna róluk.)

A Samaelt pontosan ugyanazokért a dolgokért kedveltem mindig is, mint a Tiamatot. Többé-kevésbé újra és újra meg tudtak újulni, sosem tették le az asztalra kétszer ugyanazt a lemezt. Mindemellett sok pályatársukkal ellentétben képesek voltak elindulni a felnőtté válás útján.

Hhhhuuuuaaaaarrrrrggghhhhhh! Kábé ez a hang szakadt ki belőlem úgy tíz másodperccel a "play" gomb megnyomása után. El is mesélem, miért. Volt egyszer egy lelkes diákzenekar. El is küldtek egy lelkesedéssel telített, ám még igen sok gyerekbetegséggel küszködő demót. Volt benne valami, érdeklődve hallgattam, és úgy éreztem, meg kell hálálnom ezt a lelkesedést azzal, hogy a hiányosságokra javító szándékkal, hozzám képest türelmesen hívtam fel a figyelmet.

Nehéz. Mármint minden kezdet. Nem volt ez másként a szegedi Salvus esetében sem, bizony, hosszú út vezetett a februárban megjelent első albumig. Ráadásul a lelkes, de azért még totál amatőr egyetemista hobbizenekarként 2001 őszén életre kelt csapat nem rohant ész nélkül előre, sok hasonló cipőben járó pályatársukkal ellentétben nem kívántak idejekorán nagylemezzel jelentkezni – és a Minden kezdet ismeretében azt kell mondanom, igazuk is volt.

Lemezeket megszégyenítő körítéssel adták ki Saint Petrolék első, bemutatkozó felvételüket (igényes nyomdai borító, gyári cd). A csapat tagjai nem ismeretlenek a hazai undergroundot ismerők számára, Bende Imre gitáros az Insane-ből lehet ismert, Kovács Krisztiánt eddig énekesként lehetett látni a színpadokon, a Fish! zenekarban, ám itt inkább gitározik, a mikrofon mögött Szőke Károly áll.

A Saint Petrolban olyan arcok egyesítették erőiket, akik a budapesti undergroundban távolról sem számítanak ismeretlennek, elég, ha csak az Insane gitáros Bende „Bedooo" Imrét vagy a Fish! énekes, itt gitáros Kovács Krisztiánt említem. A csapat törekvései a kezdetektől fogva nyilvánvalóak voltak: csinálni valami olyan zenét Magyarországon, ami ebben a formában nem igazán létezik itthon.

Na, ha valaki, akkor a Saint zenekar tényleg überkultikus! A 80-as évek amerikai white metal színterének egyik alapcsapata 16 év után jutott el oda, hogy klasszikus felállásban új lemezt készítsen, ez a lemez pedig szerencsés módon megtalálta ezen sorok íróját, így remélhetőleg mások is mihamarabb tudomást szereznek róla. Főleg azok, akik szintén vonzódnak a full ismeretlen, kultikus zenékhez.

Germán csapat bemutatkozó anyagával van dolgunk. Az ötösfogat igencsak melodikus nótákat pakolt a korongra. Az intro után felcsendülő Burn down the Night tüstént bepillantást enged mindabba, ami a balszerencsés hallgatóra vár. Nulla eredetiség, klisé hegyek mind zeneileg, mind szövegileg.

Átböngésztem, milyen benyomást tett rám ez a germán banda, amikor – nem is oly rég – a bemutatkozó albumukról írtam. Hmm... mit is mondhatnék? Nem zengtem örömódát, az zicher. A friss ismertetőből pedig azt kell látnom, hogy míg a dobosukat lecserélték, a mikrofon mögött ugyanaz a fószer zengedez, akit anno alaposan lehúztam. Ez alighanem azt jelenti, hogy a muzsikustársak – velem ellentétben – elégedettek voltak a teljesítményével. Hurrá...

Lassan épp két éve lesz annak, hogy a Gorgoroth, Audrey Home, Manngard tagokból verbuválódott Sahg előrukkolt debütáló lemezével, mely szimplán I sorszámmal lett ellátva. A négy zenész muzikális hátteréből egyáltalán nem következett az a remek doom/stoner zene, mely már címadásában is a '70-es évek rock zenei világát kívánta felidézni.

Szép lassan mindenki megírja a maga kis eszmefuttatását a modern világ elgépiesedéséről, a hálózat csapdájában vergődő emberekről. Bizony, mikor még 1977-ben megalakult a zenekar, nem volt se net, se mp3, de még a 48K-s ZX Spectrumtól is öt év választotta el őket.

Egyike a szlovák daraboknak. A papiros szerint kísérletező gótikus doom, amit az ötösfogat előad első albumán. Itt is akad egy nőci, akár a Galadrielnél, aki danol és még hegedűt is húz-von mellé.

1993-ban alakult a stuttgarti Sacrificium, még thrash bandaként. Két demójuk jelent meg a kilencvenes évek közepén-végén, amit az első teljes anyag követett 2002-ben, Cold Black Piece of Flesh címmel. Az Escaping the Stupor a második lemezük, még tavaly novemberben látott napvilágot.

"Tessék, hogy örüljél, true metal, írhatsz róla valami jó megalázó kritikát", főszerkesztőnőnk ezzel a felkiáltással adja át nekem a CD-t. Persze, mert én ugye ilyen vagyok, kiszámítható, mint Pavlov kutyája, elég hozzá két véres csatabárd a borítón, és beindul a fikagép, hát nem, Szilvi, arra várhatsz, mondom magamban, objektív leszek, a BBC hozzám képest háborús uszító, majd meglátod.

Hosszú-hosszú ideje punnyadt a fiókom mélyén ez az album. Folyvást jobbra-balra bökdöstem és toligattam, de végül csak a nyakamon ragadt. Nincs más hátra, belefogok. Hátha nem is fog fájni... Ez az öt tagot számláló banda csaknem tíz esztendeje működik, a fent említett album pedig az ötödik anyaguk.

Az 1994-ben alakult angol csapat nem indult el rossz úton, de sajnos az más kérdés, egyenesen és jó felé haladnak-e rajta. Angolszász hard rock az irányvonal, Whitesnake és társai - ez idáig rendben is van. Ahogy nézem, koncerten Quireboys és Saxon feldolgozásaik is akadnak, még ez is oké.

A Sacra Arcana egy hazai folk-metal társulat, akik érzésem szerint jóval nagyobb fába vágták azt a bizonyos fejszét, mint amire egyelőre képesek. 2001-ben alakultak és egy hegedűs leányzóval kiegészítve játsszák azt a fajta folkos zenét, ami itthon meglehetősen népszerű, viszont hazai képviselőik egyelőre nem az igaziak.

Ilyen zenéket hallva álmodozom, hogy milyen csodás lenne, ha csúcsminőségben rögzíthette volna a zenekar! De azért ez sem kutya... Ha azt mondom, hogy hetekig hallgattam, miután megkaptam, az jelez valamit. Minőséget. Profizmust. Eredetiséget. Hihetetlen, hogy ezek a dalok 10 éve készültek! Teljesen frissek, minden porcikájukban kiválóak még mindig.

Úgy látszik, ezek a skandináv énekesek munkamániások. Jorn Lande, Göran Edman, az új titán, Patrik Johansson (Space Odyssey, Astral Doors, Wuthering Heights), illetve akiről most lesz szó, Mats Leven, sok helyen szeretik hallatni a hangjukat.

Adott egy hagymázas történet, mely arról szól, hogy ez a szerencsétlen csapat lelkesen rögzítette bemutatkozó albumát, amit - egy léha talján kiadó rosszvoltából - a mai napig sem sikerült megjelentetniük. Mert ezek a gaz olaszok csak a spagettit zabálják, sziesztáznak és lábáztatnak Velence kanálisaiban.

Tán akadnak páran, akiknek rémlik a szomorkás történet, amelyről e svéd csapat előző albuma kapcsán írtam. A srácok leszerződtek egy talján kiadóhoz, amely aztán soha nem adta ki a bemutatkozó anyagukat, így néhány évnyi ideges körömrágás és téblábolás után hátat fordítottak nekik: s lőn csoda. A Sabaton azóta már második anyagát dobta piacra.

Tavalyi split cd, amit 2003 februárjában került kiadásra, a 7th Nemesis és az osztrák Punishment dalaival. A 7th Nemesisről már volt szerencsénk írni egy demókritikát tavaly. A stílusuk nem változott, maradtak a hihetetlenül technikás, fogós részekkel tarkított brutális death metalnál. Már ha egyáltalán kell ennek még skatulyát találni.

Ha valaki esetleg kérdőn felhúzná a szemöldökét ki is az a Ryo Okumoto, annak elárulom, hogy a Spock's Beard billentyűse. Így mindjárt el lehet helyezni a zenei világot. Természetesen Ryo nem csak Spock's Bearddel zenélt, hanem sok más neves, nem is igazán rockzenei előadóval. Tehát zenei ízlése széles spektrumban mozoghat, amit a szólólemezen hallható dalok is kiválóan példáznak.

Sok újdonság nincs a Ryker's anyagán, a Life's A Gamble csordavokálos HC zenéje már nehezen fogja megrázni a földkerekség HC centrumait.

A Rückwärts zenekart hívhatnánk akár a magyar Rammsteinnek, kis túlzással. Magukat digit-rockzenekarként aposztrofálják, ami így is van: feszes, abszolút minimalista riffek, a lehető legegyszerűbb dobprogramok (izé, elvileg van élő dobosember a zenekarban, de papucs orrán pamutbojt legyek, ha ez élő dob, ami a cd-n hallható), némi szintis puttyogásos aláfestés, amolyan EBM-es vokállal.