CD kritika

Mielőtt az aranytorkú metalisten búcsút intene (remélem, nem fog) szólókarrierjének, egy forró hangulatú koncertlemezzel ajándékozta meg a rajongókat. Amennyire a Maiden nem volt sosem az én zeném, Bruce szólóalbumai annál inkább elismerésre késztettek.

Azért Dickinson tényleg megkerülhetetlen. Amit az Iron Maiden (és persze a Samson) tagjaként letett az asztalra, az hagyományos metalban alap. Lehet persze nem szeretni a Maident, én sem szeretem (ez persze csak vicc volt, hehe!), ebben az esetben bőven van mit csemegézni a pali szólólemezein.

A Brother Firetribe egy finn banda, amire sokan gyaníthatóan csak azért figyelnek majd fel, mert a Nightwish gitárosa, Emppu Vuorinen is érdekelt benne, ez azonban senkit se tévesszen meg, a zenének ugyanis semmi köze ahhoz a csapathoz, amivel a miniatűr fickó a mennybe ment.

Nnna kérem... a Lordi elég lagymatag horror-metalja helyett végre itt van egy olyan síri hangulatú zene, amitől garantáltan a hideg fog futkározni a hátadon! Az már jót ígért, hogy a The Bronx Casket soraiban olyan zenészek találhatóak, mint pl. DD Verni és Tim Mallare az Overkillből, vagy az ex-Misfits tag Myke Hideous. Ezek után nem lehet csodálkozni, hogy milyen dögös cuccot raktak le harmadszorra is ezek az arcok.

Ez is MTM, ez is dallamos, ez sem az igazi, akár csak a Da Vinci lemez. A különbség annyi, hogy ez egy viszonylag új (tavalyi) lemez, és hogy egy fokkal jobb; na meg persze annyi, hogy ez a banda svéd, míg Da Vinciék norvégok – dallamos téren amúgy is mindig a svédek voltak vezető pozícióban.

Ó, remek, ismét kondásnak érezhetem magam bő fél óra erejéig. A cd mellé nem érkezett infó, csupán a borító kihajthatós része, ahol némi mörcsöndájzing mellett a köszönetlistát böngészhetném - ha olvasható lenne a betűtípus -, illetve némi mini képanyagot nézdegélhetek középkori kínzásokról. Az ilyen képeket mindig bírtam, viccesek voltak akkoriban a naaagy keresztények. A borító frontrészét szemlélve nem tudtam rájönni, mit ábrázolhat, de nyilván valamit "izét", ami borzalmas és kínozni lehet vele embereket.

Ez az a tribute lemez, amit képtelen lettem volna elsőre végighallgatni. Számos ismeretlen csapat mellett az új amerikai metalszíntér számomra meghatározó zenekarai közül ugyanis többen itt vannak, hogy a világ egykoron leghatalmasabb rockbandája előtt tisztelegjenek. A kíváncsiság tehát győzedelmeskedett a megszokott lineáris befogadási elven, és először a nagy kedvencek próbálkozásait vettem előre. Próbálkozásokat írok, mert hát...

"Ma mazochista leszek!" - döntöttem emígy. A kritikára váró kupacból előbányásztam a fenti címet viselő cd-t, ami nem egy zenekart takar, hanem válogatást. Már a borító elandalított, nem is kommentálnám, pillogjatok ide. Szép, mi?... A kis segítség számomra, amit első belehallgatás után odabiggyesztettem a cím mellé egy szó volt, de az háromszor és NAGY BETŰKKEL. Három betűs szó ez. F-fel kezdődik és S a vége. A középső magánhangzót szerintem sejtitek.

Nem tudom, mi volt az apropója ennek az EP-nek hat nagylemez után, de azt viszont sajnálom, hogy egyébként jó zenét játszó zenekarok hogy tudnak leragadni egy, a minimalitás határát súroló szövegvilágnál (a magyar punk r'n'r zenekarok többsége átvette a "pisi-kaki punkot" ?). A Brigád kapcsán zenében is a "nagy előd" Prosectura hatásait vélem felfedezni.

Gyászolt az összes magyar hc-kedvelő, mikor a Newborn feloszlott, és szerintem senki nem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan itt lesz az új csapat, lemezzel, ráadásul korrekt külföldi kiadóval, turnéval, meg ami szem- s szájnak ingere. Vagyis aki ismeri a csapat motorját, Jakab Zolit, az sejthette, hogy nem fog toporogni és egy szoba sarkában sajnálni magát.

A sikeresnek mondható debütáló lemez után nem a második albumot hozta ki idén a Bridge To Solace, hanem egy EP-t, öt dallal. Vagyis néggyel, ráadásul az egyik már szerepelt az első lemezen, bár picit másképp, + egy intro nyitja a cd-t. Ami már maga merő meglepetés: lágy billentyűs szőnyegezésre egy operás hangú énekesnő óóóóó-zik. El tudom képzelni, ahogy a csapat fanatikus rajongói elhűlt arccal hallgatják és rögvest megnézik a cd-t, hogy véletlenül nem Nightwisht kaptak-e a boltban. Hehe.

Nem kevés Slayer feelinggel átitatott, az ember száját önkéntelen vigyorra húzó reszelős témával indul az új Bridge To Solace a Degeneration nótával, amiből aztán egy olyan hangulatos, egyszerre roppant fogós és intenzív zúzdát kerekítenek Jakab Zoliék, hogy csak na. Habár a csapat előző anyagaira sem lehetett panasz, már ez a kezdés is előrevetíti, amit aztán a teljes lemez ismeretében is megállapíthatunk: a hosszú szünet minden szempontból jót tett a zenekarnak, ez ugyanis egyértelműen az eddigi legkerekebb, legerősebb albumuk.

Aki nem hallott volna még róla, Chucky az az idióta baba, aki gyilkolászik a bugyuta filmjeiben. Legújabb opusza nemtommikor kerül be hozzánk - remélem jó sokára - viszont a filmhez válogatott zenék felülmúlják minden várakozásomat. Ez legalább valamit ér... Két kiadatlan nóta szerepel a korongon, a többi megjelent már valahol.

Hogy kicsoda Brant Bjork? Erre könnyű válaszolni. Ő az originális stoner rocker. A laza arc, aki könnyedén hátradőlve, képén szarok a világra-vigyorral néz a kamerába, és történjen bármi, ő bizony jól érzi magát. Amilyen néhanapján te meg én is szeretnénk lenni, csak nekünk nem fog sikerülni.

Fura figura ez a Brant Bjork. Pár évig veri a dobokat a - sokunk számára - megkerülhetetlen stoner alapbanda Kyussban, majd alig húszévesen ott is hagyja őket, mondván, már kezd kiégni. Aztán továbbáll a desert rock színtér kettes számú zenekarába, a Fu Manchuba, ahol valamivel több időt tölt el, és itt is feldobol pár klasszikussá váló lemezt.

Hahh, micsoda zenéket bír rejteni a világ! A Brand New Sinre a Supernatural Kolosa hívta fel a figyelmemet. Szép nagy darab tetovált emberek (Syracuse-ból származnak, mi lehet ott a levegőben, hogy ekkorára nőttek?), már jól hangzik! Nosza, töltsük le a klipjüket, meg ami ízelítő a hivatalos honlapjukról letölthető.

A syracuse-i Brand New Sin első albuma annak rendje és módja szerint elsikkadt Európában a miniatűr hardcore-kiadónak köszönhetően - még csak ki sem adták az öreg kontinensen -, de a csapat méltán vált igazi kultbandává bizonyos körökben. Alighanem a Century Mediánál is rájuk kattanhatott valaki, mással legalábbis nem nagyon tudom magyarázni, hogy miért szerződtették le a profiljukba abszolút nem passzoló zenekart.

A Brand New Sin első lemeze szerfölött kellemes meglepetés volt számomra annak idején, drukkoltam is, hogy kerüljenek át valami nálunk is elérhető kiadóhoz, és lőn. A második album már a Century Media égisze alatt jött ki, és folytatták azt a zsigeri, nem kevés New Orleans-i mocskot tartalmazó ösztönzenét, ami bár nem az évszázad újdonsága, valahogy mégis náluk olyan kedves kis formában bontakozott ki, amitől az embernek azonnal vigyoroghatnékja támad, és hízik öt kilót.

Valahonnan ismerős a név? Akkor jó. A német Brainstorm egyszer már megfordult Budapesten, méghozzá három éve, az Iced Earth vendégeként, akkor még Henne Basséval (a mai Metalium-frontember) a mikrofonnál. Ez itt a negyedik Brainstorm album a sorban, és egyúttal a második, amelyen már Andy B. Franck énekes szerepel.

Mit lehet 2005-ben kezdeni egy olyan, évtizedek óta önmagát ismétlő műfajjal, mint a hagyományos (magyarul trú) heavy metal? A válasz: abszolút modern felfogásban játszani azt, intelligens (értsd: nem fantasy) szövegekkel, és a cikis külsőségeket (pl. palloslóbálás) elhagyva kilépni a mostanában újjáalakulósdit játszó, de sokszor csak stagnáló nagy elődök árnyékából. És éppen ezt teszi a Brainstorm.

Ismét Metal Blade és ismét újrakiadások. Persze apropó mindig van: 10 éve jelent meg a jelenleg a kiadó egyik húzóbandájának számító Brainstorm első anyaga, őszre itt a monstre koncert-DVD és addig is, amíg azt, illetve bármi újat kézhez kaphatnak a power metalra éhes rajongók, itt az első két anyag, a Hungry és az Unholy remasterelt, megbónuszolt, digipakos verziója. Csak, hogy teljes lehessen a sor és, hogy a két lemez megkapja a megérdemelt státuszt az életműben.

Ez az én formám. Eddig a Metal Blade mindenféle belebeszélés, szétszabdalás, kluttyogtatás nélkül küldte az izgalmasabbnál izgalmasabb metalcore csodák promóit, de mikor végre kapnék egy lemezt tőlük, amely tényleg érdekel, akkor a 10 nótából 8-nál ott figyel a kicsi csillagocska, miszerint contains voiceovers... Nahálaistennek! Mindegy, lépjünk túl sérelmeinken, és nézzük, mit tud az új Brainstorm százon.

Az új Brainstorm szó szerint a semmiből bukkant fel, előzetes hírverés nuku, promóciós kislemez nyista (mondjuk a csapat új kiadója nem is erről híres), egyszercsak ott volt a lemez. Persze rögtön rosszallóan vontam fel a szemöldököm, hiszen tudvalevőleg nem vagyok barátja a lemezfosásnak, ráadásul az előző BS anyag nem is különösebben nyert meg magának.

Viszonylag új formációról van szó a Brain Drill kapcsán, hisz a kaliforniai brigád 2005-ben alakult, s egy demófelvétel után idén érkezett el az első teljesértékű alkotásuk. Mind a banda neve, mind pedig a lemez címe enyhén szólva is árulkodó, úgyhogy aki ideáig eljutott a kritika olvasásában vagy véresszájú horror/gore fanatikus vagy egyszerűen csak perverz, vagy épp mindkettő.

A BPRNR egy rövidítés - ha valaki nem tudná - a Budapestrocknrollé ráadásul, ami egy igen ötletes kezdeményezés, zenekarokat segítendő.  Most pedig kiadtak egy válogatáslemezt, a szervezethez tartozó zenekarok már megjelent, illetve kiadatlan dolgaiból. A legjobb dolog, hogy a zenekarok nagy része abszolút bekategorizálhatatlan, így fogom is a fejem picit, miképp jellemezzem őket.