CD kritika

Szép történelmi témát választott magának a hatosfogat, mint második albumuk alapötletét. Hosszabb, teljes egészében nagyzenekari bevezetővel indítanak, a Rerum Memoriaval, amely tüstént visszaröppent bennünket a tizenegyedik század véres-elkeseredett küzdelmeinek színhelyére, a hastingsi csatamezőre, ahol Harold körmeszakadtáig fenekedett a csúf normann és viking seregekkel...

E talján hatosfogat a trappos-virgás, epikus-hömpölyös metalt képviseli, munkájukkal első ízben a Hastings 1066 című albumuk kapcsán találkoztam. Akárhogy forgatom és szagolgatom ezt a négy nótát tartalmazó korongot, nem tudok rájönni, mi értelme volt szétküldözgetniük.

Apokaliptikus death metal Lengyelországból – jelentsen ez bármit is. A lengyel zenekarokat egy ideje totális bizalommal figyelem, valamit tudnak ott, amit mi is, csak nekik valahogy jobban sikerül a világ elé tárni saját tehetségüket. Már a borító is sokat elárul a zene mivoltáról, komor és kíméletlen zenére számítottam, némi futurisztikus beütéssel.

El nem tudom képzelni, miképp tud Kátai Tamás időt szakítani zenekaraira, projektjeire munka mellett, főleg azért, mert minden kiadott anyaga igényes és erősen érződik rajtuk a belefektetett nem kevés energia.

A lehető legtalálóbb címet kapta a Thy Catafalque második albuma. Zeneileg a Sublunary Tragedies vonalát viszi tovább, bár nincs rajta olyan túl sok tömény zúzás, ami azon dominált. Ha mégis előfordul, akkor viszont nagyon is fogós.

Néha a legkedvesebb lemezeimről a legnehezebb írni bármit is. Így volt ez az új Thy Catafalque lemezzel is, melyet még nyáron, pont a nyaralás előtt egy nappal kaptam meg, gyorsan meg is hallgattam néhányszor, és úgy indultam neki az útnak, hogy utána még napokig csengett-bongott bennem mindenféle részlet a zenéből.

Szinte hihetetlen, de tényleg rendes kiadónál jelent meg az új Thy Catafalque, méghozzá impozáns digipack csomagolásban, kultikusan elrontott belső résszel (azaz vegyél magadhoz egy tükröt, ha a szokásos információkra kíváncsi vagy), ráadásul a dalszövegeket, Kátai Tamás fotóit külön kis keménypapíros füzetkében lehet olvasni/nézegetni, kell ennél több?

Elég ködös ennek a belga kvintettnek a neve – legalábbis előttem -, annyi azonban bizonyos, hogy a thurisaz eredetileg egy ősi rúna. Nem arról van szó tehát, hogy a belgák pofátlan módon eltorzították volna a finn Turisas nevét. Valójában a két együttes egyazon évben alakult meg, történetesen 1997-ben.

Sosem hittem volna, hogy a Dragonheart kiadó mást is kiad, mint galoppmetalt. A név alapján még behúzott nyakkal ücsörögtem a székben, hogy megint valami frissen felfedezett olasz borzalom jön, aztán nem úgy történt. Doom ez (igaz, olasz), méghozzá az a fajta - mert doomból is van legalább négyféle - ami inkább a Candlemasst jellemzi.

Bár az olasz Thunderstorm még a kilencvenes évek elején alakult, az As We Die Alone pedig már a negyedik lemezük, mégsem hallottam róluk még soha. A zenekar neve alapján így a sokadik true, esetleg szimfonikus metal csodát sejtettem a csapatban, bár a borító és a beszédes lemezcím ébresztett némi kétséget efelől. Persze már a kezdő hangoknál kiderült, jókora bakot lőttem.

Ismét egy zenekar, ezúttal Finnországból, amelyről ugyanúgy lehetetlen bármi újat írni, ahogy maga a csapat sem újszerű vagy egyéni. Ettől persze önmagában véve nem annyira köpnivaló, amit a Thunderstone kínál bemutatkozó lemezén, de az ilyen mértékű zenei önállótlanság érzésem szerint már ellenük dolgozik.

Ez az anyag nem rossz, hisz nincs különösebb gyengéje. Hallhatunk dinamikus gitárokat, király melódiák egész halmait, csembalósan csengedező billentyűket, s mindehhez erőteljes, karcos énekhang társul. Kell-e egyéb az egyszeri rajongónak? Persze a Thunderstone sem váltja meg a világot - de jobbítja ezzel a profi, kellemes albummal, és ez szerintem már okot adhat az elégedettségre.

E finn csapattal kapcsolatban az alábbi megállapításokat teszem: 1. tökös nótákat bírnak írni, 2. tökös a megszólalásuk, 3. tökös az énekesük. Na, viszlát! Aki ennyivel nem elégedne meg, annak természetesen verselek tovább, de a lényeget a fenti pontok pöpecül tartalmazzák.

A finn Thunderstone-t még az első lemezük megjelenése utáni, a Stratovariusszal és a Symphony X-szel közös turnén ismertem meg, és a reményteljes élő produkció hatására be is gyűjtöttem debütalbumukat. Az egyszerűen csak Thunderstone-ra keresztelt anyag nem fogott meg igazán, a kettes, The Burning című korong viszont már nagyot robbantott a lejátszómban, és azóta is nagy kedvencem.

A kezdetben Strato-kópiának kikiáltott, szintén finn illetőségű Thunderstone már első lemezén túlszárnyalta mesterét: bár a muzsika valóban plágiumgyanús volt, a fiatalos lendület bizony felülmúlta az akkoriban a fejszéjét túl nagy fába vágó (2003 – épp az Elements második részével szerencsétlenkedtek Tolkkiék) és talán már (első ízben) oszlásnak indult példaképet.

A Thunder Express a Hellacopters szólógitáros Robert "Strings" Dahlqvist projectje, de aki ezek alapján neadjisten hanyatt-homlok rohanna megvenni ezt a még 2004-es kiadású anyagot, azt azért óva inteném a hirtelenkedéstől, ez a banda ugyanis még a késői Hella anyagoknál is retrósabb vonalon mozog.

A Converge előtt ezt a straight edge brigádot szintén láthattuk a Trafóban, méghozzá Eighteen Visions tagokkal a soraiban. Egyéb párhuzamokat már fölösleges volna keresni a két csapat között, mert a Throwdown zenéje nyomokban sem emlékeztet az 18V érzelmekre is ható komplex muzsikájára.

A Throwdown új lemeze alaposan meglepett. Az igazság az, hogy amint megdörrent a hifiben a nyitó nóta, a Holy Roller, azonnal 140-ra ugrott a pulzusszámom. A hangfalakból konkrétan a Pantera Live In A Hole klasszikus témája tört elő, némileg átgondolva.

Nehéz elfogulatlanul írnom egy olyan lemezről, amelynek elődje máig heti rendszerességgel megpördül lejátszómban, illetve egy olyan zenekarról, akik tavaly az év nagy meglepését okozták számomra – olyannyira, hogy még az énekes 2000-es akusztikus szólólemezét (Joey Eppard – Been To The Future) is megrendeltem a világ végéről.

A korábban 3, majd Three, most már leginkább Three (3) néven futó zenekar (talán egyszer eldöntik véglegesen, netán a következő lemezhez kitalálnak valami más kombinációt, ki tudja), új lemezzel kedveskedik, mely a Revisions címet kapta.

Milyen stílusra következtet a kedves olvasó, ha megtekint egy zenekari fotót, és segítségül még azt is eláruljuk, hogy Roadrunneres csapatról van? Ugye, valami napjainkban oly divatos, nagyon mérges tömény metalcore durvulatra (imádom ezt a szókapcsolatot) itt-ott dallamos énekkel megtámogatva?

Igazán nincs oka panaszra a prog zenék kedvelőinek, ráadásul bőven elég, ha az InsideOut kiadó idei termését nézzük. Gyakorlatilag szinte hibátlan kiadványaik voltak/vannak, melyek közé az eddig ismeretlen Thought Chamber is besorolható. Bár igazából csak addig ismeretlen, amíg bele nem pislantunk a biográfiájukba, ahol rögtön ismerős nevet látunk (illetve a második dalnál rögtön tudjuk ki ő), méghozzá az Enchant torkát, Ted Leonardot üdvözölhetjük.

Teljesen meg voltam arról győződve, hogy a This Ending korábbi lemezéről már írtam – mit tesz az igényes, ámde szokványos borító és az átlagos zenekarnév – de hiába böngésztem a listát a kritikáknál, nem találtam semmit. Közben meglestem a csapat történetét és ez az első lemezük, szóval sikerült jól összekevernem valakikkel.

Nos, mikor a fenti kiadók bejelentették e lemez piacra dobását, egyből felkaptam fejem rá, mint gyakorló Tool fan. Jogosan gondolhattam, hogy a Tool muzsikája vonósokra átdolgozva tán emészthetőbbé teszi a zenét, hisz a vonósokkal általában nincs gondja az embernek.

Ezzel a lemezzel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. No nem azért, mert rossz, hanem annyira furcsa, nagyon nehezen befogadható, kategóriák nélküli, hogy hasonlót sem hallottam még. És képtelenség elsőre végighallgatni. Vagy előtte nyaralni kell két hétig minimum.

A Peaceville kiadó némelyik csapatát elég nehéz kategóriákba gyömöszölni. Például a Thine-t. Akiknek első lemezükkel vajmi kevéssé tudtam megbarátkozni, lévén túlságosan is eklektikusak, illetve nem éreztem az isteni szikrát az eklektikusság mögött. Ezért kicsit félve kezdtem hallgatni az új korongot, az In Therapyt.