CD kritika

Nézzük ezt a svájci támadóalakulatot. Afféle bohókás, vicceskedő-grimaszoló fejek, mint a Helloween fiúk. Zenéjükre sem a búskomor, meditatív zöngék jellemzőek. A szójátékon alapuló Hellvetia című album pont egy tucat nótát sorakoztat elénk.

Hat baljós tekintetű muzsikus alkotja a kriptalakók társulatát, a fent említett, hosszúcska című anyag pedig a második komplett munkájuk. Az általuk képviselt zene leginkább death-black-thrash keverék, amely módjával dallamos. Azaz: hol igen, hol meg nem. (Többnyire azért igen...)

Némely napkeleti (s napnyugati) bölcsek állítják: a férfiaknak épp elég, ha egy fokkal szebbek az ördögnél. Nos, e szerencsétlen társulat csak nagy-nagy jóindulattal sorolható a férfiak kategóriájába, ha igazat adunk a fenti megállapításnak.

Visszatértek a nem annyira babaarcú, mint inkább lelkes svédek! Előző albumuk, a Blood, Guts & Glory kapcsán sok szépet és jót lejegyeztem a legénység stílusáról, de frissítésként megismétlem a főbb ismérveket: gyakorta trappjellegű, ikergitáros, duzzadóan dinamikus és merőben dallamos true/power metalban utaznak.

Igazán nem panaszkodhatnak mostanában a patinás, klasszikus hard rock honi rajongói. Nem elég, hogy szinte minden nagy banda turnéja eljut hozzánk, még jobbnál jobb cover bandek is kényeztetik a klubokba betérő nagyérdeműt.

Nem is olyan rég írtam a Cry Free első stúdióalbumáról, a Purple rEvolutionről, melynek lényege az volt, hogy a Deep Purple minden egyes felállásától egy-egy nótát vettek fel Scholtz Attisék, így reprezentálva az egész Purple életművet. Mint a cím is utal rá, a ®Evolution Live egyfajta folytatása, kibontása ennek a vállalkozásnak, amely a lemez megjelenését ünneplő wigwamos koncert anyagát tartalmazza, dupla cd kivitelben.

Hihetetlen, milyen igénytelen anyagok bukkannak fel néha. A borító alapján akár még valamiféle jó kis retro NWOBHM banda is lehetne a belga Crusader, a lemezen hallható produkció viszont szinte értékelhetetlen. Úgy szól a cucc, mintha valaki a számítógépén rakta volna össze; borzalmas hangzással, igénytelen dobgéppel (bár elvben van dobosa a zenekarnak), nyekergő gitárokkal.

Jean Beauvoir kultikus figura a dallamos rock színtéren. A kihidrogénezett mohikánfrizurával kiálló fekete énekes/gitáros először a Plasmatics nevű kultikus anarcho-punk/pop metal formáció oszlopos tagjaként terrorizálta az amerikai klubokat, aztán Paul Stanley országos cimborájaként társszerzősködött a KISS Animalize és Asylum lemezein, párhuzamosan pedig szólóban is dolgozott (a Stallone-féle Kobra film fő betétdalát, a Feel The Heatet jó eséllyel akkor is ismered tőle, ha így címről most nem ugrik be).

Nagyon bejött a svéd The Crown előző két lemeze. A hazai (szak)sajtóban megjelent kritikák ellenére nagyon erős nótákkal volt telepakolva s bár nem voltak maximális pontszámúak, de a valóban gyors és brutális és mellette dallamos death/thrash rajongóinak igazi csemegéket tartalmazott.

Ez már a The Crown nevű félisten zenekar negyedik albuma, amelyet ezen a néven adtak ki, tudniillik korábban a Crown Of Thorns nevű nem éppen egyedileg viselt név volt az övüké. Hell Is Here, Deathrace King, Crowned In Terror... szerintem, mindegyik vérbeli death 'n' roll alapmű!

A Crowhead két tagot takar, nem írom le a nevüket mert olyan karaktereim nincsenek, ugyanis norvégok a srácok. A Shadow Dancers kultikus gótikus metal csapat tagjai voltak, ami szépen feloszlott és ők megalkották a Crowheadet. Gótikus metalban annyira nem vagyok otthon, az anyacsapatot nem ismerem, viszont a Crowhead egész korrekt albumot tett le az asztalra. Ha már gótika, akkor melankólia, meg szomorúság és elmúlás, kissé elektronikus alapok, viszont gitárok vannak azért, nem nyálas a zene. Szerencsére.

Nem igazán értem, hogy miért pont az első korongját adta ki újra az ex-kiadó az ultrasúlyos Crowbar-nak. Ugyan az azóta védjegynek számító lassan görgő tonnás riffek mellett Kirk Windstein jellegzetes vokáltémái már itt is ezerrel törnek elő a hangfalakból, de az albumnak még nem minden nótája 100 százalékos.

Kiadóváltáskor szokásos válogatásalbum a Past And Present, nahát, micsoda "meglepetés"! 7 nóta + 5 koncertfelvétel (az előbb említett kettőn kívül a High Rate Extinction, az I Have Failed és a Self Inflicted szerepel a korongon). Legalább így le lehet szűrni, hogy milyen lehet a "tonnabébik" koncertje.

Az új Crowbar anyag az idei év egyik leginkább albuma volt részemről. Kirk Windstein ezúttal sem tévedett, és újfent telerakta a lemezt ólomsúlyú nótákkal. Azért emelem ki őt külön, mert rajta kívül senki sem hallható a korongon, természetesen a dobokat kezelő új srácon, Sid Montzon kívül, akit azóta már szintén kirúgott, hogy helyére vehesse Craig Nunenmachert, aki a Broken Glass előtti összes lemezen játszott.

Legutóbb éppen tavaly őrölt egy nagyot nálunk ez a New Orleans-i társaság (bár helyesebb lenne talán Kirk Windstein gitáros-énekesről és állandóan változó társairól beszélni), és még az év vége előtt megjelent az aktuális albumuk is. Azt kell mondanom, hogy aki a világfájdalom tökéletes zenei ábrázolására vágyik, az a Crowbarban bármikor megtalálja a számítását.

Az új Crowbar megint egy olyan hihetetlenül aljas, tonnasúlyú riffszörnyeteggel indul, hogy az ember még hosszú-hosszú évek rockrajongása után is hajlamos rajta eltátani a száját. A New Dawn gitártémája tipikusan olyan, amilyet csak Kirk Windstein képes előcsalogatni a hangszerből: már amikor megszólal, egyből sokkolja az embert, de ezt még az utolsó hangig képes tovább fokozni.

Utálok úgy kritikát írni, hogy az adott zenekarról alig tudok valamit. Ilyenkor csalónak érzem magam, és tartok tőle, hogy le fogok bukni. Most pedig pont ez a helyzet. Mentségemre legyen mondva, hogy a germán Cross X '97-'98 óta létezik ugyan, de azóta nem sikerült letenniük az asztalra semmit, és szerintem maximum öttagú rajongótáborral rendelkeznek hazánkban.

A tehetséges 4 tagú heavy metal brigád egy 12 számos albummal rukkolt elő a semmiből. A kazi kivitelezése igényesre sikerült az énekes/gitáros Somlói Ferenc jóvoltából. S akkor elkezdtem hallgatni a zenét.

Meglepő volt számomra, hogy tavaly szinte a semmiből bújt elő, egy eddig mélyen szunnyadó magyar heavy metal csoportocska. Demonlord, Stainless Steel, Nemesis, Falanx, stb. Több-kevesebb kivétellel valamennyi formációhoz volt már szerencsém, és állítom egyre erőteljesebb a fejlődés, minőségibbek a formációk.

Aki eddig nem szerezte be a már-már magyar klasszikusnak számító Legend Of The Four Rings korongot az most kétszeresen jól járt. Ugyanis a legfrissebb anyag mellett megtalálható dupla CD formátumban ez az album is. Viszont erről már természetesen egy régebbi számunkban beszámoltunk, tehát vegyük inkább nagyító alá a 2000-es termést!

Angolul már kalandoztak egyet középföldén Cross Bornsék, de az még nem volt elég, gondolták magyarul sem ártana megtenni a hosszú utat, meg kell semmisíteni azt a fránya gyűrűt még egyszer, egy kicsit átdolgozva ugyan és új szereposztással.

Német kiadónál dolgozik a norvég Criterion, akik death metalban utaznak, a brutálisabb fajtából ráadásul. A csapat nem ma kezdte, 1994-ben hozták ki az első demójukat, bár igazából azóta csak demóztak, és ez az első teljes nagylemezük. Ennyi év alatt legalább zenélni megtanulhattak - ahogy azt meg is tudjuk rögvest.

Rendesen megdörren a belga Crimson Falls debütáló albuma, mely még tavaly decemberben látott napvilágot a Shiver Records istállójában. Hazájukban vették fel az anyagot a srácok, és a hangzásba tényleg nem lehet belekötni, szinte lecsavarja az ember fejét.

Érdekes, ez a CD '97-ben jelent meg, és valamiért mégis csak most jutott el hozzánk. Talán ez annak tudható be, hogy a Criminal egy chilei nemzetiségű csapatot takar. A CD kiállítása igényes és a hangzás is kellően brutális, telt. 4 arc alkotja a csapatot: Anton Reisenegger - ének, gitár (echte chilei név... egyébként szőke is, he-he), Rodrigo Contreras - szólógitár, Jimmy Ponce - dob (jókat üt a fickó) és Juan Francisco Cueto - bgitár.

A Chiléből származó Criminal előző albuma, a Dead Soul egy erősen Sepultura, Morbid Angel hatású korong volt, élvezhető, de semmi extra. Az új korong sem változott hatásaiban túl sokat, viszont sokkal súlyosabbak, életerősebbek lettek, és az énekes is levágatta a haját.