CD kritika

Mikor futtában belehallgattam a cd-be, majd beírtam a listába, jelzőt biggyesztettem mellé, hogy a sok ismeretlen név között később könnyebben el tudjam navigálni magam, akkor ez a jelző a következő volt: elektro modern érdekes. No, lássuk teljes kivesézés után is fenntartom-e a kezdeti véleményem.

Svájc is itt lohol ám, nehogy kimaradjon a jóból... A Godiva elnevezés egy angol legendán alapul, de a hagymázas sztorit a pucérkodó hölgyről most hadd ne részletezzem. A zene szempontjából lényegtelen. Színtelen, ijesztőnek szánt borító: világító szemüregű koponya és rémek. Horrorra akadtam!!!

Remélem, mindenki illendőn rinyál egy efféle riasztó cím láttán! Na, azért!... A svájci Godiva tagsága most éppen úgy próbál meg boldogulni (felszínen maradni?), hogy új énekessel nyomul. A friss arc pedig nem más, mint a patinás múlttal rendelkező Fernando Garcia. Az a bizonyos Garcia: a Victory egykori frontembere.

Az ezredforduló tájékán óriási divat volt konceptalbumokat készíteni, túl sok maradandó mű azonban nem született, és mára alábbhagyott a zenekarok lelkesedése is ezt illetően. Milyen következtetések vonhatóak le abból, hogy az amerikai metalcore vonal egyik legjobb bandája, a God Forbid most ilyennel rukkolt elő? Annyi bizonyosan, hogy Byron Davisék nem szeretnének beállni a sorba és egy lenni a garmadával özönlő metalcore zenekarok közül.

Az utóbbi évek egyik legkomolyabb rejtélye számomra, hogy miért nem ismerik többen a God Forbidot. A New Jerseyből elszármazott ötösfogat zenéjében minden szükséges elem együtt volt egy nagyobb szabású underground áttöréshez, de valahogy mégsem sikerült kitörniük a kultstátuszból, és mivel mára szinte teljesen kifutott a metalcore trend, ez már vélhetően így is marad.

Ma már csak ilyen "zajos" napom van, jöjjön tehát a Godflesh. Szintén wice hagyatékából. A zajtól a metal felé, kihasználva az audio CD helykapacitását (bő 73 perces az anyag) 13 tételben elnyöszörögve. A Neurosis súlyosságú tömb-szerű riffeket helyenként felváltja egy-egy könnyedebb lazulás, a Deaf, dumb&blind prongos feszességet kapott például.

Azon filóztam, hogy black avagy death kategóriába soroljam-e a God Dethroned új albumát. A nyitó szélvész gyorsaságú Serpent King inkább blackre hajaz, főleg a most divatos dallamos - énekelt - refrén miatt, mely a Borknagart idézi. Aztán a köv. szintén szélvész Nocturnalban inkább deathesen hörög a vokalista, bár a dal szerkezeti felépítése inkább blackes. Nos, ez így váltakozik végig, egyes dalokon belül is.

'99-ben jelent meg utoljára sorlemez a dallamos death egyik legjobb képviselőjétől, tavaly csak egy demókat, koncertfelvételeket és egyéb érdekességeket tartalmazó korong került a piacra.

Mindjárt a címadóval nyit a holland God Dethroned, mely meglepetésemre túlmutat eddigi, azért inkább közepesnek mondható dalain. Fogós, dallamos - természetesen - ráadásul még nagyjából megjegyezhető is, nahát. A második nótában már azért elkezdenek tekerni valamelyest, de azért ott figyel olykor egy-egy húzósabb középtempós barázdabillegetésre ingerlő téma. Ez a tendencia megfigyelhető az összes dalban, a sima gyomros-death-es dzsi-dzsi-ben is elhelyeztek néhány olyan kedves részt, amitől bólogatási kényszerem támad.

Fear Factory-t idéző tördelt témával indít a holland trónfosztók új lemeze, majd egy rozsdás szélkakas-féle sikoltás után beindul az irtózatos blastbeatekkel tarkított Nihilism. Ariën Van Weesenbeek dobos nem hiába hivatkozott a Morbid Angelre, mint fő hatására, abszolút veszedelmeseket üt a srác, biztos betéve tudja a sandoval-i életművet A-tól H-ig.

A holland God Dethroned nyílegyenesen halad valami féle ciber-extrém/death metal felé, szinte már rájuk sem lehet ismerni, főleg ha az új lemezt berakja az óvatlan hallgató. Ugyanis az olyan szinten üti le a poharat a hangfal tetejéről, hogy először csak lestem én is, mi történt velük, a pohár darabkáit meg sajnálkozva sepertem össze.

Rég volt már, hogy utoljára God Dethroned albumot hallgattam. A The Lair Of The White Worm lemez a jobban sikerült GD anyagok közé tartozott, a soron következő The Toxic Touch viszont kb. annyira mozgatta meg a fantáziámat, mint Habermas rendszerelmélete.

True Metal Till The Ends, olvasható a CD borítón. A korongon hallható zenei kavalkádból nem lehet ráhúzni fent említett csapatra egy szál műfajt sem. Az arcfestés és a sátánista szövegek black metalosak, a riffelés inkább heavy metalos, az ének thrashes.

Itt egy díszes társulat, akikkel mindeddig sikerült elkerülnöm a találkozást - ám ezúttal cserbenhagyott a jószerencsém. A holland banda neve jelzésértékű: női jelenlétre utal, valamint némi erotikus vonatkozásra. A címet már nem kell ennyire komolyan venni, mert vajmi kevés pogány elem található a zenében, viszont annál több klasszikus heavy, illetve retro vonzalomról árulkodik.

Azannya.... Ezek aztán jól belecsaptak a lecsóba! Brutál death, bugyborékoló hörgéssel - sajnos ezt a keverésnél kicsit elcseszték, mert alig hallani, a gitár nagyon elnyomják -. Lendületből nincs hiány, a láb azonnal belendül - vagy tetszés szerint bármi más.

Nyers, erős nyitás a floridai Goatwhore-tól. A Venom, Bathory, Celtic Frost nyomon alapuló muzsika, gyilkos dobtémákkal, durván húzó gitárokkal, idéz elő egy sötét, sátáni hangulatot.

New Orlans-ból származik a féktelen black/death metalban utazó Goatwhore, harmadik lemezének borítóján pedig nem meglepetésszerűen egy kecske látható. A zene első pillantásra nem mutat többet, mint egy átlagos gyorsan kalapáló hordáé, ám a lassabb részeknél kiderül, hogy nem csak káoszt tudnak teremteni, hanem húzást is adnak a nótáknak, ha éppen úgy gondolják.

A kiadót nézve előre örültem, hogy egy újabb doom/stoner zenekar korongját tarthatom a kezemben. Ezt a borítón lévő motoros figura rajza is megerősíteni látszott (bár az a viking hajó a háttérben mit keres?!). Azt fölösleges sorolnom, hogy milyen hatással bír a Goatsnake - úgyis mindenki unalomig ismeri ezeket a neveket.

A Goad-ed (vagy Goaded, mindig másképp írják) annak a Tracy G-nek a bandája, aki annak idején Dio mellett pengetett jó pár évig. Ha máshonnan nem, innen azonnal ismerős lehet a dallamos zenék híveinek a neve. A srác gyakorlatilag gyerekfejjel kezdett gitározni: amikor más még javában matchboxokat tologat, ő már szorgalmasan gyakorolt, és ennek meg is lett az eredménye, ízes, tipikusan tengerentúli gitározása könnyen megszerethető sokak számára.

Nyers, koszos rock'n'roll, nagyjából a Ramones és a régi D.A.D. stílusának keresztezéséből, plusz Backyard Babies/Hellacopters párhuzamokkal a beindulósabb számokban. Az első nóta elején kicsit rám ijesztettek azzal a Republic-szerű langyi hangzással, de hamar kiderült, ez csak átmeneti csapás és kisvártatva már hasítottak is az addig halk gitárok.

Mi sem volt számomra természetesebb a kiváló koncert után, mint hogy begyűjtsem Hughes mester legújabb munkáját. Rendkívül kellemes perceket okozott és okoz most is a két Hughes-Turner lemez, Glenn bármilyen Deep Purple-ös tevékenysége, általam ismert vendégszereplései (John Norum, George Lynch lemezeken; Queen és egyéb tribute albumokon - ő viszi a hátán ezeket!) kivétel nélkül zseniálisak.

Nem titok, hogy Glenn apó hangjáért folyamatosan oda vagyok meg vissza. A "legfeketébb hangú fehér énekes" jelző is lapos és klisés ahhoz képest, amit ez a drogot, piát, poklot megjárt és onnan minduntalan visszatért Hughes mester "tiszta" korszaka a Blues és a From Now On lemezekkel kezdődött, és bár a lemezek színvonala nem volt mindig egységes, mindegyik felrázóra és mesterire sikeredett.

Észak-Karolinából érkezett a Glass Casket cd-je, most tárgyalt lemezüket 2003-ban vették fel, európai terjesztőt meg mostanában találtak. Öt tagja van a zenekarnak Kicsit tartottam tőle, hogy ismét egy kliséktől hemzsegő tucatzenekart kell végighallgatnom, de nem így történt.

Hajrá viking harcosok! Elérkezett az idő, hogy habzó söröskupáinkkal koccintsunk, üdvözölvén a műfaj eme vadonás képviselőit! Részben a Doomsword kinövéseként jött létre a csapat, melyről az ismertető meglehetősen szűkszavúan (ha akarom, titokzatosan) nyilatkozik. A zenészek erősen kötődnek az egykori Bathory világához, de az Amon Amarth neve is felmerül, ha a gyökereiket firtatjuk.