Koncert

Az interjú után betekintettem az E-klub épületébe, hol a Testimony már izzította a levegőt. Néhány nótát csíptem csak el, de elmondható, hogy energikusak színpadon is, doom/death zenéjük rengeteg kellemes pillanattal rendelkezik, amint az már a Thorn c. EP-ből is kiderült.

Nincs rossz dolga idén a „Black Sabbath és folyományai”-dolgok híveinek: nem elég, hogy a Sabbath itt volt – jó, nem ezen a néven, de azért mindannyian tudjuk, hányas a kabát –, de júniusban megkaptuk a ’80-as évek amerikai helytartójaként funkcionáló Trouble-t, most meg szeptemberben a Candlemasst, akik Európában töltötték be ugyanezt a szerepet.

Ha valamit, hát azt már jó előre biztosra lehetett venni, hogy ezen a bulin totális teltház lesz, és nem is érte kellemetlen meglepetés a szervezőket. A Nuclear Blast tehetségkutatóján 1500 másik bandát legyőző Sonic Syndicate-et sikerült jól lekésni, így nem tudok beszámolni róla, milyenek voltak, de annak alapján, hogy meglepően sok ember szelt az este folyamán a pólójukban, elég valószínűnek látszik, hogy a közönség levette a fiatal svéd srácok előadását. Majd egyszer, ha úgy hozza a sors…

Hosszú-hosszú keresgélés után találtunk rá erre a - rockklubnak enyhe túlzással sem nevezhető - helyre. Úgy tűnt, túl korán érkeztünk. A két zenekaron kívül csak a közeli ismerősök sétálgattak a folyosón. ĺgy a résztvevők a későbbi kezdés mellett döntöttek. De csak újabb és újabb ismerősök érkeztek, és szinte mindenki a Grand Jeté műsorára volt kíváncsi.

Azok a bölcs sivatagi patkányok, akik velem együtt lerobogtak 27-én este a Kultiplex oázisába nem csak arról győződhettek meg, hogy Brant Bjork még mindig zseniális zenész, de arról is, hogy bizony olyan érzéssel játszik és énekel, mint a régmúlt ’70-es évek legnagyobb rock előadói.

Voltaképpen egész minifesztivál zajlott a Kultiplex falai között, sajnálatos módon azonban jókora késéssel érkeztem (micsoda szerencse, hogy sikerült napközben megcsinálni a BSF-interjút!), így az Atreyu az első csapat, amelyről érdemben szólhatok. Igen fiatal társaságról van szó, kiforratlan muzsikával, bár ez nem jelenti azt, hogy a HC-be oltott svéd metal kedvelői ne láthatnának fantáziát a srácokban. Valahol mókás dolog ennyire egy az egyben olyasmit visszahallani egy amcsi bandától, ami innen Európából indult el, de hát ez is a skandináv vonal jelentőségét mutatja...

Már játszott a The Idoru, amikor leértem a hajóra, és amilyen jól nyomatták az emós témákat, elsőre még az is felmerült bennem, hogy valami amerikai beugró banda lehet. Aztán a logika és a magyar konferansz hamar eloszlatott minden kétséget, magyar földön is lehet ügyesen csinálni ezt az alapvetően amerikai zenét.

Bonfire? Mond még e név valakinek valamit?? Nos én még emlékeztem rá, hogy a 80-as végének egyetlen USA compatible dallamos rock csapata pár kiváló lemezt adott ki, és ezért gondoltam megnézem őket, ha már (ha jól emlékszem) ’89 környékén kihagytam a pesti bulit.

Bodrogbeach, Tokaji aszú, zene, fiúk-lányok (13-tól 40-ig), fullasztó meleg, szúnyogok, koncertek, programok, élet, rock'n'roll. Talán ezek jellemezhetnék a legjobban az idén augusztus 16 és 19 között megrendezett tokaji Junkies - Zero-G tábort. Az igazat megvallva nekem az idei volt a legelső, de több visszajáró törzsvendéggel is beszéltem, hozzáteszem; kicsit mindig irigykedve hallgattam korábbi élményeiket. Bár nem voltunk annyian, mint más fesztiválokon szokás, de az emberek egymáshoz való közvetlensége s az együtt átbulizott éjszakák azt az érzést keltették, mintha egy nagy család tagjai lettünk volna. Ez a feeling és a remek - Tokaj nyújtotta - mámor fantasztikus alaphangulatot csinált már az első napon.

A Record Expresses kontakt csábított nagyon erre a bulira, s mivel a Bleeding Through uccsó lemeze egészen bejött, végül beadtam a derekam. Mire leértem, elhelyezkedtem, megittam egy sört, már végeztek a magyar bandák és kezdett a svéd Cult of Luna.

Különleges, szülinapi buli volt ez, melyre elvben csak a legnagyobb rajongók, a szakma képviselői, valamint az újságírók juthattak be. Hála a Shock!-nak nekem is sikerült feliratkoznom a vendéglistára, más kérdés, hogy a bejáratnál a kutyát nem érdekelte, ki vagyok, így gyakorlatilag bárki bejöhetett erre az ingyenes, unplugged koncertre.

Pécs városában nemrégiben új szórakozóhely nyílt – ez és a Black-Out fellépése elég örvendetes ténynek bizonyult, hogy egy autónyi társasággal útra keljünk, és péntek esténket a koncertlátogatásnak szenteljük. Az első csalódás engem a nehezen fellelhető, sötét gyártelep hátsó udvarában található hevenyészett deszkaviskó láttán ért – ha filmet akarnék forgatni a Mekk Mesterből, itt tenném. (Statisztának pedig a Korog legénységét hívnám, hehehe.) Bár bent már kissé kellemesebb volt az összkép, de a kb. száz férőhelyes koncerthelyiség és csocsóasztalos-italmérős mellékszárnyai nem fogják túlzottan fellendíteni a környék halódó klubéletét, attól félek.

Nyugodtan mondjuk ki: azért ez benne volt a levegőben. Bármennyire is szimpatikus srác Csordás Robi, bármennyire is korrekt lemez a Szív diktál, a Black-Out frontembere mégis csak Kowa. Valahol ezt valószínűleg a főszereplők is mindvégig tudták, és tán ennek köszönhető, hogy viszonylag rövid vegetálás után sikerült újra összehozni a Black-Outot, természetesen az úgynevezett klasszikus felállásban.

Elég szomorú, hogy egyesek, akik régen imádták a Biohazardot, ma már csak Biohazard-emlékzenekarként beszélnek a brooklyni négyesről. Annál is felfoghatatlanabb számomra a dolog, mivel Evanék ma is tiszta erőből nyomulnak: zsinórban készítik a jobbnál jobb lemezeket, és Európában is rendre felbukkannak, miközben formahanyatlásnak a legapróbb jelét sem érzékelni náluk. Azért az előbandákat megválogathatták volna gondosabban is ezúttal.

Nem lepett meg, hogy finoman szólva is csak lézengtek az emberek ezen a koncerten, noha Tim „Ripper” Owens a metal világ egyik legnagyobb torka, a Vicious Rumors pedig minden idők egyik legjobb amerikai power metal bandája, számtalan klasszikussal és egy baromi erős új lemezzel a tarsolyában.

Egy olyan világban, ahol a Kovbojoknak lemezszerződést ajánl a CLS, semmi meglepő sincs abban, hogy egy Beatallica-féle formáció Európa-turnéra indul, sőt, hazánkat is útba ejti. Ráadásul néhány héten belül egy más műfajban dolgozó, ám szintén emlékezetesnek ígérkező koncerten a talján Nanowar (of Steel) is büntetni fog a Fővárosban, úgyhogy nagyon úgy tűnik, reneszánszát éli a hülyeség - már ami a rockzenét illeti.

Nem csak Wacken van ám a világon! A szintén nagy múltú Bang Your Head!!!-re ugyan idén sikerült először kijutnom, de színvonalát tekintve ez a fesztivál is felsorakozott nálam az igazán felejthetetlenek közé!