2017. július 17
Vivian Campbell húszéves csodagyerekként tűnt fel Ronnie James Dio oldalán 1983-ban, aki mellett egycsapásra világszerte ünnepelt gitárhőssé vált, és generációjának egyik legtehetségesebb európai rockgitárosaként ellenállhatatlanul dallamos és virtuóz játékával meghatározta az első három klasszikus DIO-lemez fazonját. 1986-ban azonban váratlanul hátat fordított mentorának, és később megfordult a Whitesnake-ben, a Riverdogsban és a Shadow Kingben is. Az ír gitáros 1992-ben újabb nagy lehetőséget kapott a sorstól: a tragikus körülmények közepette elhunyt Steve Clark helyére állhatott a Def Leppardban, ahol végérvényesen lehorgonyozott. Noha sokáig úgy tűnt, Vivian megelégszik a Leppard másodgitárosi posztjával, az utóbbi időben újra egyre többet hallani jellegzetesen ízes és lélekkel teli szólógitározását: tavaly egykori DIO-béli kollégáival, Vinny Appice dobossal és az azóta elhunyt Jimmy Bain basszusgitárossal hozta össze a Last In Line zenekar albumát, aminek hamarosan folytatása következik, néhány nappal ezelőtt pedig a halottnak hitt Riverdogs is visszatért új lemezével. A 2013 nyara óta Hodgkin-kórral harcoló, ám azóta is csodálatra méltó lendülettel dolgozó Vivian elsősorban erről a California című korongról mesélt lapunknak, a messzi Salt Lake City egyik hotelszobájából jelentkező muzsikus azonban ugyanilyen készségesen elevenítette fel a múlt történéseit is. A negyven perces exkluzív interjú kivonata az alábbiakban olvasható.
Bővebben …