Jason a Metallicáról: „Elég bátor voltam meghozni egy döntést, ami mindannyiunkat megmentett”
Jason Newsted a mai napig élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy kilépett a Metallicából. A basszusgitáros hosszas kihagyás után, nyáron ismét turnézni fog Észak-Amerikában.
Interjú
Watch My Dying: felfedezés egyenes kerülővel
Axl Rose is csettintene, ha kiszámoljuk, hogy bizony tizenöt éve nem jelent meg teljes értékű nagylemez a Watch My Dyingtól. Persze teljes csend a covid-érát leszámítva nem volt az urak körül, EP-k és single-ök is érkeztek, de most, huszonöt évvel a zenekar megalakulása és húsz évvel a debütáló Klausztrofónia megjelenése után annyira megrázták magukat, hogy egy új LP is kihullott belőlük. Az Egyenes kerülő címet kapott új album szeptember 5. óta meghallgatható, mi azonban még a megjelenés előtt beszélgettünk a frontember/énekes Veres Gáborral és a basszusgitáros Eszenyi Imrével a banda múltjáról és aktualitásairól.
Left To Die: „Chuckkal jól ráéreztünk egymás stílusára”
Nemrég Budapesten, az Analog Music Hallban adott koncertet a floridai Left To Die. A zenekarban a Death egykori tagjai, azaz Rick Rozz gitáros és Terry Butler basszusgitáros egyesítették erőiket a Gruesome két muzsikusával, Matt Harvey énekes/gitárossal és Gus Rios dobossal. Ha mindez nem lenne elég, a csapat az aktuális turnén totálisan old school Death-szettet játszott: elejétől végéig előadták a death metal alapmű Leprosy albumot, megtűzdelve a programot a Scream Bloody Gore dalaival. Rozz mesterrel nyílt alkalmunk leülni a buli előtt egy jó hangulatú beszélgetésre.
Pokolgép: „A pozitív drukk koncert előtt is hozzásegít, hogy jobban tudj szerepelni”
Év elején jelentette be a Pokolgép, hogy a Kukovecz Gábor, Pintér Csaba, Z. Kiss Zalán és Kleineisel Márk fémjelezte hangszeres szekció, illetve Tóth Attila énekes útjai elváltak egymástól. A csapat tavasszal, Petőfi Sándor Nem ért engem a világ című versének megzenésített változatában mutatta be az utódot, Bánhegyesi Richárdot, aki azóta számos koncerten bizonyított. Szeptember 13-án új kislemez lát napvilágot a megújult felállástól, amelyen még egy szerzemény kap majd helyet, de már nagyban készül az új album is, amely a 2016-os Metálbomba óta az első komplett korong lesz a Pokolgéptől. Ricsivel beszélgettünk az elmúlt hónapok alaposan felpörgött eseményeiről.
Rockmaraton 2024: „Csak fölfelé van értelme menni”
„Azért kicsit hülyén mutat, hogy teltházakkal állunk őszre, és omlik össze a piac" – írta nekem a minap Szűcs Mihály, a Barba Negra Klub vezetője, aki az újjáéledt Rockmaraton feltámasztásának és életben tartásának is szerves résztvevője. Misi sok szempontból az egyik legmeghatározóbb szakmabeli jelenleg, a klubélet, a fesztivál szektor- és zenekari menedzsmentjének területén is érintett szereplő, s bár a fenti gondolat látszólag ambivalens, a maga valóságában világít rá egy mára már nem is annyira felszín alatti problémára. Hogy mit is jelent mindez, miért aggódnak a szakemberek az élőzene és a fesztiválpiac miatt, mi lehet a helyes út, és van-e jó megoldás? Erről és a Rockmaraton helyzetéről beszélgettünk Misivel, és a fesztivál társszervezőjével, Varga-Csajkás Zolival.
Billy Morrison: „Az ember semmiben nem lesz sikeres, ha délig fekszik az ágyban”
Április 19-én jelent meg Billy Morrison harmadik önálló albuma, a sztárvendégek garmada által fémjelzett The Morrison Project, amely a brit zenész/dalszerző első önálló anyaga a kilenc évvel ezelőtti God Shaped Hole óta. A tizenkét dalt rejtő korongot olyan jeles előadók segítségével rakta össze a Billy Idol zenekarából és a The Cult soraiból egyaránt ismerhető Morrison, mint Ozzy Osbourne, Billy Idol, Corey Taylor, a Run-DMC, Al Jourgensen, Steve Vai, Steve Stevens, Linda Perry, Tommy Clufetos vagy John 5, és örömmel mesélt a kiváló anyagról. Billy láthatóan nem vesztegeti az időt: zoom-interjúnkhoz az előzetes egyeztetések során a reggel nyolc órai időpontot javasolta Los Angeles-i helyi idő szerint, amihez percre pontosan tartotta magát a beszélgetés napján. A friss és üde gitáros látványát és a zeneiparban kissé furcsának számító napszakot nem is hagyhattam szó nélkül.
Monastery: „Megmaradunk tiszta death metalnak”
A '90-es évek első felében a zalaegerszegi Monastery volt az első magyar death metal zenekar, amely eljutott a nagylemezig az 1992-es Far From Christ kazettaalbummal. A zenekar az évtized derekán leállt, majd a 21. század elején már modernebb szabású extrém metállal indult újra, hogy aztán ismét beszüntessék tevékenységüket, de 2020 óta ismét aktívak, és már két albumot is megjelentettek a legújabb periódusban, a 2022-es Divine Damnationt és a 2023-as From Bloodot. A következő anyag jövőre várható, mi pedig ennek kapcsán kérdeztük ki Kovács Róbertet, azaz Billyt, a zenekar dobosát.
Dying Wish: „Van lendület, de már nem azon a fejvesztett módon”
Lassan, de biztosan araszol harmincéves jubileuma felé az eredetileg Püspökladányból elindult Dying Wish. Idén év elején pedig már az ötödik teljes értékű nagylemezük is megjelent, ami talán nem tűnik soknak ennyi év alatt, ám az EP-kkel, újrakiadással és a középkorszakban bekövetkezett, tízévnyi inaktív időszakkal együtt a prosperáló éveik így is igen sűrűek voltak. Az új albumon túl múltról és jelenről, a tervekről, az újrakezdésről, változásokról és örök azonosságokról is beszélgettünk a zenekar két motorjával, Papp Lajossal és Ács Sándorral.
Megadeth: „Akkor is a saját zenédet kell játszanod, ha a világ épp nem áll rá készen”
Június elején ismét Budapesten koncertezett a Megadeth. A thrash nagy négyesének egyik tagja hetedszerre lépett fel Magyarországon, és a teltházas fellépés tikkasztóan forró délutánján, a szervező Concerto Music segítségének köszönhetően alkalmunk nyílt leülni bő húsz percre Dave Mustaine-nel. A zenekar énekes/gitáros/főnöke a huszonhárom évvel ezelőtti beszélgetéssel ellentétben ezúttal csak a miénk volt, és jó hangulatban, derűsen válaszolgatott a kérdéseinkre. Nyilván bőven maradt még téma – de remélhetőleg a többi kérdést a legközelebbi hazai jelenésük idején alkalmunk nyílik majd feltenni neki.
Glenn Hughes: „A rockzene nem halt meg, de egyértelműen haldoklik”
Méltó módon ünnepli Glenn Hughes, a Deep Purple egykori énekes/basszusgitárosa az idén ötven éve megjelent Burn lemez ötvenedik születésnapját: a Glenn Hughes Performs Classic Deep Purple Live – Celebrating the 50th Anniversary of the album Burn 2024 Europe című turné műsora a klasszikus album anyaga köré épül. A körútnak április 30-án budapesti állomása is volt a Barba Negrában, a koncert előtt pedig alkalmunk nyílt leülni a 72 éves legendával egy kis beszélgetésre.
Omega Diatribe: „El kellett fogadnom, hogy ezt a fajta elhivatottságot nem lehet elvárni mindenkitől”
Ötödik albumával jelentkezett decemberben az Omega Diatribe. Az extrém groove metal banda friss anyagának címe Deviant, társproducere és mixing/mastering mérnöke pedig ismét a neves dán producer, Tue Madsen (Meshuggah, Suicide Silence, The Haunted stb...) volt. A csapat Gróf Adolf és Kelemen János érkezésével újabb vérfrissítésen esett át, a következő időszakban pedig országszerte koncerteken népszerűsítik majd az albumot. Hájer Gergő gitárossal beszélgettünk a zenekar körüli aktualitásokról.
Mind’s Mirrors: „A legnagyobb öröm, hogy végre kikerült a közönség elé az album”
Március végén, hosszú évek munkája után megjelent a Mind's Mirrors névre hallgató progresszív heavy/power metal projekt albuma Forever Is Not Nearly Long Enough címmel. A projektet Szabó Dániel gitáros (Divided) és Purnhauser Pál basszusgitáros (Rivers Ablaze, Divided) hívta életre, közreműködőként csatlakozott hozzájuk a Hades, a Non-Fiction és a Watchtower zenekarok legendás énekese, Alan Tecchio, aki az énektémák mellett a szövegekért is felelt a dalszerzés során, illetve Markó Ádám, aki a Special Providence-ben is megismert agyas, technikás dobolásával emelte új szintre a témákat. A dalokban Ron Jarzombek (Spastic Ink, Blotted Science, Watchtower), Michael J. Romeo (Symphony X), Christian Münzner (Necrophagist, Obscura, Alkaloid) és Steve Smyth (Nevermore, Forbidden, Testament) is felbukkan egy-egy gitárszóló erejéig. Danival beszélgettünk a különleges anyag hátteréről.
Damnation: „Ez itt több, mint a mucsaröcsögei ivócimborák újabb garázsprojektje”
Bizonyára sokan várták már, hogy Juhász János, a Thy Catafalque ex-gitárosa végre újra egy teljes értékű zenekarban alkosson, ez a vágy pedig a Damnation képében öltött végül testet. Ebben a formációban János szigorú death metalt játszik jó néhány, máshonnan már ismerős arccal, többek között a Needless oszlopos tagjaival. Nemrég végre kézbe vehettük a banda első teljes értékű nagylemezét Fátum címmel, és azzal a lendülettel fel is tettünk pár kérdést a zenekarnak, Jánoson kívül pedig Szenti Árpád dobos, Gáspár Péter bőgős és Forczek Ádám énekes is élt a lehetőséggel, hogy megszólaljon.
Róm Gábriel: „Több mint tízezer ember hullott el a szabadságunkért mindössze két nap alatt”
Március 29-én különleges rockopera látott napvilágot: Róm Gábriel, a projekt megálmodója és zenei vezetője az 1552-es palásti csatát dolgozza fel. A főbb szerepeket Jósa Tamás, Dudás Ivett, Kovács Koppány, Vörös András, Bella Levente és Nagy Feró alakítják, a hangszeres szekcióban pedig – mások mellett – olyanok bukkannak fel, mint Oláh Zsolt, Kossuth Lajos, Hocza Róbert, Alapi István, Kállai János, Cserfalvi Zoltán, Szíjártó Zsolt, Zeffer András vagy Boros Béla. Gábriellel beszélgettünk a grandiózus vállalkozásról.
Holy Moses: „Fogalmam sem volt, hörög-e egyáltalán bárki más”
Eredetileg azt terveztük, hogy Sabina Classennel, a Holy Moses énekesnőjével a csapat búcsúturnéjának eindhoveni állomásán ülünk le beszélgetni, ez azonban sajnos akkor és ott nem jött össze. Sabina azonban volt olyan kedves, hogy egy zoom meeting keretében válaszolt a kérdéseinkre. A roppant kedves és nyitott énekesnővel folytatott beszélgetés alatt pedig természetesen pályafutásának kezdetét is felidéztük.
Csillag Endre: „Akinek ez munka, az menjen el gyárba dolgozni” (2. rész)
Tavaly év végén saját dalokat tartalmazó albummal jelentkezett az éppen egy évtizede indult Zártosztály. Az eleinte „csak" örömzenélésre, és főként a '80-as évekbeli Edda-dalok hiteles előadására összeállt hazai szupergroup a 2019-ben kiadott Szétszakítva című négyszámos EP után, újabb énekesváltást követően fordult rá egy teljes nagylemez elkészítésére. Az album kiválóan sikerült, mi azonban ennél messzebbre nyúltunk: a zenekar motorjának számító Csillag Endre ugyanis nem csak kiváló dalszerző és gitáros, de remek mesélő is, rengeteg élménnyel és tapasztalattal, amin keresztül végül egész életpályája feltárul. Küzdelmek, sikerek, nehézségek, állhatatos kitartás, véletlen dobta lehetőségek, újrakezdés és örömzenélés – profilban a tavaly már 66. évét betöltött Csuka! Nagyinterjúnk második része.
Csillag Endre: „Úgy éreztük, annyira fent vagyunk, hogy nem tudnak bántani” (1. rész)
Tavaly év végén saját dalokat tartalmazó albummal jelentkezett az éppen egy évtizede indult Zártosztály. Az eleinte „csak" örömzenélésre, főként a '80-as évekbeli Edda-dalok hiteles előadására összeállt hazai szupergroup a 2019-ben kiadott, Szétszakítva című négyszámos EP után, újabb énekesváltást követően fordult rá egy teljes nagylemez elkészítésére. Az album kiválóan sikerült, mi azonban ennél messzebbre nyúltunk: a zenekar motorjának számító Csillag Endre ugyanis nem csak kiváló dalszerző és gitáros, de remek mesélő is, rengeteg élménnyel és tapasztalattal, amin keresztül végül egész életpályája feltárul. Küzdelmek, sikerek, nehézségek, állhatatos kitartás, véletlen dobta lehetőségek, újrakezdés és örömzenélés – profilban a tavaly már 66. évét betöltött Csuka!
Blind Myself: „Ameddig hús-vér emberek vagyunk, addig sztárokra és divatikonokra is szükség lesz”
Tavaly nyáron, kilenc hosszú év után új albummal jelentkezett az évek óta csupán szórványosan aktív Blind Myself. A kiadvány Az idő dönti el címet viseli, és számos illusztris vendég tette tiszteletét a dalokban, a közönség pedig élőben, az Akváriumban tartott októberi koncerten láthatta, mennyire jó formában van a sajátos működési modellre ráállt zenekar. Január 27-én, a Dürer Kertben ismét színpadra áll a csapat, ami jó apropót szolgáltatott rá, hogy elbeszélgessünk egy kicsit Tóth Gergely énekessel az aktualitásokról.
Pokolgép: „Ma is ösztönszerűen játszom, csak most már össze tudom kötni gondolattal”
December 30-án, a Barba Negrában ünnepli fennállásának négy évtizedes jubileumát a hazai metálszíntér minden kétséget kizáróan legalapvetőbb zenekara, a Pokolgép. A zenekar az utóbbi néhány évtizedben csendesen, de stabilan, magas minőségben, kitartóan dolgozik, és ha minden a tervek szerint alakul, 2024-ben végre megjelenik tőlük az oly régóta várt új stúdióalbum is. Kukovecz Gábor gitárossal, a csapat alapítójával és vezetőjével ültünk le áttekinteni az aktuális történéseket.
Stardust: „A mai korosztályban teljesen más a trend, mint amit mi csinálunk”
2020-ban jelent meg a hazai Stardust első nagylemeze, a Highway To Heartbreak, amely egyben első hazai produkcióként látott napvilágot az olasz Frontiers kiadó istállójában. Nyáron, Kingdom Of Illusion címmel megérkezett az album folytatása is, amely összességében modernebbre, súlyosabbra sikeredett a debütnél. Horváth Ákos énekessel – azaz Adam Stewarttal –, a csapat vezetőjével beszélgettünk az anyag készítéséről és a Stardust jelenéről, jövőjéről.
Dog Eat Dog: „A '90-es években nyugodtan játszhattad, amit szerettél”
Nemrég Budapesten koncertezett a Dog Eat Dog. Bár kisebb-nagyobb intenzitással végig folyamatosan működtek, a '90-es évek közepének népszerű hardcore/crossover/hip-hop/punk formációja a 2006-os Walk With Me óta nem jelentetett meg új nagylemezt a friss Free Radicalsig. A csapatban jelenleg John Connor énekes és Dave Neabore basszer képviseli az alapító tagságot, de továbbra is velük zenél a sikerkorszakban becsatlakozott Brandon Finley dobos és a 2000-es években leigazolt Roger Haemmerli gitáros is. A buli előtt Johnnal és Dave-vel nyílt alkalmunk leülni egy roppant derűs hangulatú beszélgetés erejéig.
Rockmaraton 2024: „Ha sok boldog embert látunk, elégedettek leszünk”
A hazai fesztiválszezon túlzás nélkül legfontosabb metálvonatkozású híre robbant múlt héten a Rockmaraton 2024-es visszatérésének belengetésével. A részletekről idáig kevés dolog került ki, ugyanakkor hétfő délelőtt, hivatalos sajtótájékoztató keretén belül a fesztivál főszervezője, Varga-Csajkás Zoltán és a szervezésben szintén komoly részt vállaló Szűcs Mihály, a Barba Negra alapítója-vezetője Dunaújváros polgármesterével, Pintér Tamással közösen, hivatalos sajtótájékoztatón is bejelentette a visszatérést. Ezt követően folyamatosan érkeznek majd az információk, mi viszont már most szerettünk volna mindent is megtudni, amit csak lehetséges. Hogy áll jelenleg a színtér idehaza, mit is várhatunk a harmincadik, jubileumi Rockmaratontól, mit lehet tudni az operatív részletekről, mi maradt ugyanúgy, mi változik? Első kézből minden, amit a Rockmaraton 2024-ről tudni lehet!
Hydra: „A neheze csak most jön: talpon maradni”
Pálosi Róbert dobos bő két éve szállt ki a Tales Of Eveningből, új csapata, a Hydra pedig példás gyorsasággal állt talpra ezt követően. Az irányvonal hasonló lelkületű, mégis másabb: direktebb és legszebb európai heavy-power hagyományokkal ötvözött, még ha hangulatában maradtak is visszacsatolások. Alig egy évvel később már ki is jött a bemutatkozó album, Láncra verve címmel, a tempó pedig látszólag semmit nem lassul. Múltról és jelenről, párhuzamos életútról, a Talestől való elszakadásról, és persze a Hydra jövőjéről is beszélgettünk Robival.
Atomic: „Dél-Amerikában mindenkinek megvan az első kazetta”
Megalakulásának negyvenéves jubileumát ünnepli 2023-ban a miskolci Atomic. A hazai thrashszíntér egyik veterán zenekara kisebb-nagyobb kihagyásokkal működött ugyan, de ma is aktívak, és mint karrierösszegző nagyinterjúnkból kiderül, hírnevük a világ Magyarországtól legtávolabb eső szegleteibe is eljutott. Négy évtized thrashről beszélgettünk Szilágyi Tamás énekes/gitárossal.
Cserfalvi „Töfi” Zoltán: „A kinti szakmában pontosan ugyanannyi amatőr van, mint itt”
Cserfalvi Zoltán, azaz Töfi a Lady Macbeth, majd az Iron Maidnem gitárosaként szerzett nevet magának gitárosként a hazai színtéren, rövid ideig az Ossianban is zenélt, de most már jó néhány éve elsősorban hangmérnökként és stúdiós szakemberként tevékenykedik, a Denevér Stúdió túlzás nélkül márkanév itthon. Interjúnk aktuális témákkal indult némi kötelező múltidézéssel, ám végül más irányba kanyarodott – amennyiben érdekel, miért szólnak bizonyos koncertek kristálytisztán, mások pedig egészen penetránsan, mindenképpen olvasd el, hiszen a mindentudó kommentszekció helyett ezúttal egy szakemberrel fejtettük meg a témát.
Angertea: „A mai lemezek nagy többsége szerintem unalmasan szól”
Hét évvel a legutóbbi Angertea-album, a Snakes In Blossom után idén májusban jött ki a zenekar hatodik nagylemeze, a Darkmind. A csapat több szempontból is szakított eddigi hagyományaival: ezúttal nincsenek az albumon akusztikus slágerek, átvezetők vagy vendégek, csupán hét dal bő negyven percben, emellett pedig ez az első albumuk, amit saját, Teaplant nevű stúdiójukban rögzítettek. Mihály Gergely énekes/gitárossal és Bárkai „Ottó″ László dobossal beszélgettünk.
Thy Catafalque: „Ennél már nem leszek keményebb, de a lenyugvó napnak is van ereje!”
A Kátai Tamás, illetve a Thy Catafalque körüli történések sűrűjében majdnem elmentünk amellett, hogy idén huszonöt éves lett a kétfős zenekarból egyemberes projektté, majd abból legújabban nyolc-kilenc-tízfős koncertezős intézménnyé lett banda. A Thy Catafalque esetében mindig akad apropó egy kis beszélgetésre, ráadásul a napokban jelent meg a tizenegyedik sorlemez is, Alföld címmel. Ezúttal azonban inkább sutba dobtuk a szigorú tematikát, és egy kötetlen interjú keretében néztük át, hogy mi foglalkoztatja jelenleg a legilletékesebbet, és persze így sem beszélhettünk mindenről, hiszen kellenek a meglepetések is...
Prog Camp 3. nap: egy tucat kérdés
Június 22-23-24-én újra a magyar underground agyasabb csapataitól lesz hangos a szigetvári kemping: ismét megrendezik a Prog Camp fesztivált. Háromrészes interjúsorozatunk első és második felvonása után, a befejező részben most folytatjuk az immáron a hazai színtér stabil pontjának számító rendezvényen fellépő csapatok bemutatását a zárónap bandáival. Június 24-én, szombaton este a Reason, a Mad Robots, az At Night I Fly és a Walk Among Giants játszik a fesztiválon, nekik tettünk fel néhány aktuális kérdést.
3. oldal / 40