Jason a Metallicáról: „Elég bátor voltam meghozni egy döntést, ami mindannyiunkat megmentett”
Jason Newsted a mai napig élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy kilépett a Metallicából. A basszusgitáros hosszas kihagyás után, nyáron ismét turnézni fog Észak-Amerikában.
Hírek
Levédetné az ördögvillázást Gene Simmons
Gene Simmons köztudottan briliáns üzletember, most azonban olyasmiért folyamodott, ami kissé talán erősnek, sőt, nevetségesnek is tűnhet: a KISS basszer/énekese le akarja védetni az ördögvillázást, mivel azt – meglátása szerint – ő alkalmazta először a rockszínpadokon.
Ismét közösen játszik majd Steve Vai és Devin Townsend
Csaknem huszonöt év után ismét egy színpadra áll pár napon belül Steve Vai és Devin Townsend. A páros először és utoljára az 1993-as Sex & Religion lemezen zenélt közösen.
Ivan Moody nélkül fejezi be Európa-turnéját a Five Finger Death Punch
Mint arról tegnap beszámoltunk, nem szakítja félbe aktuális európai turnéját a Five Finger Death Punch, akiknél ismét problémák akadtak Ivan Moody énekessel, ám a balhés frontember hazautazik: a további koncerteken Tommy Vext áll majd a zenekar élén.
Dante’s Inferno címmel bemutatta őszi új albuma első dalát a Septicflesh
Szeptember 1-jén jelenik meg a görög Septicflesh új albuma. A Codex Omega már a tizedik teljes anyag a sorban a szimfo-deathben erős csapattól, és a Dante's Inferno című dal máris meghallgatható róla.
„Ez az eddigi legintenzívebb és legdinamikusabb anyag, amit valaha összehoztunk”
Augusztus 25-én jelenik meg a Dubaiból származó Nervecell harmadik nagylemeze, a Past, Present... Torture. A lemezről már meg is lehet hallgatni az első számot.
Lovagkereszttel tüntette ki Lars Ulrichot a dán trónörökös
Magas presztízsű állami kitüntetésben részesült Lars Ulrich: a Metallica dobosát a Dannebrog Rend Lovagkeresztjével tüntette ki szülőhazája, Dánia trónörököse.
Wormhole: új klip a divideD műhelyéből
Új videóval jelentkezett a divideD. A klip a Wormhole című dalhoz készült, és a zenekar hamarosan megjelenő első albumán kap majd helyet.
Tilburg után is megy tovább a Death Punch: „Ilyen a rock’n’roll”
Mintha mi sem történt volna, úgy folytatódik a Five Finger Death Punch európai turnéja a hétfői tilburgi balhé után. A zenekar emellett egy újabb itteni kört is bejelentett az év végére.
„Victor zenészi képességei messze meghaladnak mindent, amit a metalszíntér valaha megtapasztalhatott”
A világ egyik legelismertebb jazz-basszusgitárosa, Victor Wooten játszotta fel a Nitro visszatérő albumának vonatkozó témáit. Jim Gillette és Michael Angelo Batio pár hónappal ezelőtt Chris Adlerrel támasztotta fel a tekerésmániás kaliforniai csapatot.
Pénteken itt az új Iced Earth, hallgasd meg a lemez záródalát!
Incorruptible címmel, június 16-án jelenik meg az Iced Earth új albuma. A zenekar most bemutatta a lemezről a Clear The Way (December 13th, 1862) című darabot is.
Dying Fetus: új lemez, még egy új dal, ősszel koncert Budapesten
Június 23-án új albummal jelentkezik az októberben Budapesten is koncertező Dying Fetus. A lemez már a nyolcadik a sorban a marylandi death metalosoktól, és most bemutatták róla a harmadik számot is.
This Is The Moment: a második dal Jakob Samuel Kryptonite-jától
Augusztus 4-én jelenik meg a Kryptonite nevű csapat első albuma, amelyről most a második dalt is bemutatták. A bandában a The Poodles frontembere, Jakob Samuel a főszereplő.
Old school új albummal érkezik ősszel Budapestre az Annihilator
November 18-án Budapesten is ismét fellép az Annihilator, méghozzá a Testament és a Death Angel társaságában. Jeff Waters mester már nagyban dolgozik az új albumon is, amit a szóban forgó turnén tervez bemutatni aktuális zenésztársaival.
„Tényleg ez a legjobb Cavalera Conspiracy, amit eddig készítettünk”
Phoenixben dolgozik új nagylemezén a Cavalera Conspiracy. Az egyelőre cím nélküli album ősszel kerül a boltokba, és a tesók szerint bőven megéri a várakozást.
A világ legtöbbet kereső szórakoztatóinak élbolyába került a Guns N’ Roses
A világ legjobban kereső szórakoztatóit tartalmazó lista legfelső elitklubjába került a Not In This Lifetime turnén besöpört összegekkel a Guns N’ Roses. Az összeállítás már nem a turnébevételeket, hanem a konkrét keresményt vette figyelembe.
Ezúttal a színpadon lépett ki a Five Finger Death Punchból Ivan Moody
Úgy fest, most már egyetlen turnét sem tud megúszni színpadi dráma nélkül a Five Finger Death Punch: a jelenleg Európában koncertező zenekar ezúttal Tilburgban koncertet, ahol bizonyos történéseket nem lehetett értelmezni, Ivan Moody énekes pedig kilépését is bejelentette.
„Balladák nincsenek, de szerintem még dallamosabb is ez az anyag az elsőnél”
Szeptemberben jelenik meg a Pänzer második albuma. A Schmier által vezetett csapat felállása jelentősen módosult a három évvel ezelőtti debütáló albumhoz képest.
Quiet Riot: hallgasd meg az első dalt James Durbinnel!
Augusztus 4-én tényleg megjelenik a Quiet Riot új albuma, amelynek kiadása legutóbb azért csúszott, mert a csapat a finisben énekest váltott. Most közzétették az első dalt a Road Rage végleges változatáról, immáron James Durbinnel a mikrofonnál.
The Void: szöveges videó az új album címadójához
Nullified címmel, tavasszal jelent meg a The Void harmadik nagylemeze. Az anyaghoz most elkészült egy szöveges videó, méghozzá a címadó dalhoz.
Head For A Breakdown: a harmadik dal a CKY visszatérő albumáról
Június 16-án jelenik meg az amerikai CKY új nagylemeze, a The Phoenix, amely az első lesz a csapattól nyolc év után. Az albumról most megérkezett a harmadik előzetes szerzemény is.
Énekcentrikus közös projektben gondolkodik Mikael Åkerfeldt és Devin Townsend
Ha hihetünk a pletykáknak, előbb-utóbb valamiféle közös projekttel rendelkezik Devin Townsend, illetve az Opeth agytrösztje, Mikael Åkerfeldt. Utóbbi szerint kőbe egyelőre még semmit sem véstek, de tervek határozottan léteznek...
Szimfonikusra veszi a figurát az Alter Bridge
Október 2-3-án különleges koncerteked ad Londonban az Alter Bridge: Mark Tremontiék szimfonikus nagyzenekarral lépnek majd színpadra a brit fővárosban.
Szépen alakulgatnak az új Clutch-album dalai
Múlt héten Budapesten is óriási koncertet adott a Clutch, akik egész nyáron turnézni fognak, ám már a mostani bulikon is játszanak pár új dalt. Jean-Paul Gaster szerint lassan, de biztosan formálódik a Psychic Warfare utódja.
„Manapság igazából mindenki leszarja, hogy készítesz-e egyáltalán új lemezt”
Tavaly tavasszal, The Electric Warlock Acid Witch Satanic Orgy Celebration Dispenser címmel adott ki legutoljára új albumot Rob Zombie. A folytatás munkálatai már nyár végén megkezdődnek, bár maga az énekes sem látja annyira sok értelmét…
Song Of I címmel még egy új számot mutatott be Steven Wilson
To The Bone címmel, augusztus 18-án jelenik meg Steven Wilson új, sorrendben ötödik szólóalbuma. A lemezről máris meg lehet hallgatni a Song Of I című friss szerzeményt.
Új Angertea-klip: „Legyetek óvatosak, soha nem tudhatjátok, mi lapul az emberek tarsolyában”
Új videóval jelentkezett az Angertea a Sinking In Strain című számhoz. A zenekar a következő időszakban nem nagyon fog koncertezni, de készül egy akusztikus anyaguk, és további klipek is várhatók tőlük.
Ősszel új Aebsence, meghallgatható az első dal
Eléggé időszerű már egy új lemez az Aebsence-től, és jó hír, hogy ősszel végre meg is jelenik. Sőt, az első dalt már közzé is tette róla a csapat.
609. oldal / 1035