Jason a Metallicáról: „Elég bátor voltam meghozni egy döntést, ami mindannyiunkat megmentett”
Jason Newsted a mai napig élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy kilépett a Metallicából. A basszusgitáros hosszas kihagyás után, nyáron ismét turnézni fog Észak-Amerikában.
Hírek
Nyolc év után jön az új Vintersorg, hallgasd meg a Störtsjö című dalt!
Szeptember 26-án új Vintersorg-album jelenik meg a Hammerheartnál. A lemez címe Vattenkrafternas Spel lesz, és most bemutatták róla a harmadik előzetes szerzeményt.
Októberben új Testament: „Eric ismét megtalálta a módját, hogyan írjon modern megszólalású zenét”
Október 10-én jelenik meg a Testament új nagylemeze. Az album címe Para Bellum lesz, a Nuclear Blast gondozásában érkezik, és máris bemutatták róla az első előzetes dalt.
Megjelent az új Deftones, hallgasd végig a private music albumot!
Új albummal jelentkezett a Deftones. A private music most hivatalosan, teljes egészében végighallgatható.
„A ’80-as évek metálhimnuszai mellett ezt a dalt is a nyárral, a csajokkal kapcsoltam össze”
Még februárban jelent meg a Brainstorm új albuma. Andy B. Franckék most egy ’80-as évekbeli soft rock klasszikus feldolgozásával jelentkeztek.
„A Viribus Unitis központi gondolata, hogy az egységben rejlik a valódi erő”
Negyedik stúdióalbumát jelenteti meg az 1914. Az ukrán black/death/doomsterek friss művének címe Viribus Unitis lesz.
„Az előző lemez tipikusabb, old school black/death/thrash volt, ez az új kicsit változatosabb”
Augusztus 22-én jelenik meg a német Desaster új albuma. A Kill All Idols a Metal Blade-nél lát napvilágot, és most hivatalosan végighallgatható.
Motorbalesetben életét vesztette Brent Hinds
51 éves korában elhunyt Brent Hinds. A Mastodonból az év elején távozott gitáros a hírek szerint motorbalesetben vesztette életét.
„Befejeztük a valaha készült egyik legerőteljesebb albumunk felvételeit”
Befejezte új nagylemezének felvételeit a Corrosion Of Conformity. A legklasszikusabb felállásból már csak Pepper Keenant és Woody Weathermant soraiban tudó csapat friss anyaga év végén vagy 2026 elején láthat napvilágot.
Submerged: új fejezetet nyit karrierjében a Gaerea
A Century Mediához szerződött a portugál Gaerea. A zenekar új lemeze 2026 elején várható, most pedig bemutattak egy friss szerzeményt.
„Elejétől végéig a legjobbat adjuk magunkból!”
Augusztus 22-én jelenik meg a Burning Witches új nagylemeze. Az album címe Inquisition lesz, és most a harmadik előzetes dalt is bemutatták róla.
Ik Kom Uit Het Graf: új dal a Carach Angrentől, érkezik a The Cult Of Kariba EP
Október 17-én új EP-vel jelentkezik a Carach Angren. A holland blackerektől máris meghallgatható az első előzetes dal.
Teljes első lemezzel érkezik Budapestre a W.A.S.P.
Október 27-én ismét Budapesten koncertezik a W.A.S.P., ráadásul az utóbbi időszak hatalmas sikerű tematikus turnéja keretében: Blackie Lawlessék teljes egészében eljátsszák majd klasszikus első nagylemezüket.
„Minden zenekar azt mondja, hogy visszatért a gyökereihez, de mi tényleg ezt tettük”
Októberben jelenik meg a Biohazard klasszikus felállásának visszatérő albuma. A ’90-es évek elejének hangulataihoz közelítőnek ígért Divided We Fallról most újabb dalt lehet meghallgatni.
Pure Hate: itt az új Ektomorf harmadik előzetes dala
Pure Hate címmel meghallgatható egy új dal az Ektomorftól. A csapat következő nagylemeze októberben jelenik meg.
120 millió dollárért válhat meg a zenéjéhez fűződő jogoktól a Slipknot
Brutális összegért cserélhet gazdát a Slipknot zenei életművéhez kapcsolódó jogok: a zenekar több élvonalbeli előadót követve ütheti nyélbe a zsíros üzletet.
„Könnyű jó zenét írni, ha ilyen nagyszerű emberek vesznek körül!”
Október 24-én új szólóalbummal jelentkezik Ronnie Romero. A Frontiersnél megjelenő lemez címe Backbone lesz.
Cherry Red Apocalypse címmel érkezik Melissa Bonny szólólemeze, itt az első dal
Jövő év elején szólóalbummal jelentkezik Melissa Bonny. Az Ad Infinitum énekesnőjének lemeze Cherry Red Apocalypse címmel lát majd napvilágot.
„Sokan azt gondolják, véget ér a világ, hiszen a félelemmel könnyebb manipulálni”
Szeptember 26-án, az SPV/Steamhammer gondozásában jelenik meg a Rage új nagylemeze. Peavy Wagnerék friss művének címe A New World Rising lesz.
In My Eyes: még egy szám Corey Glover legzúzósabb zenekarától
Még idén megjelenik a Disciples Of Verity második albuma, amelyről most újabb dalt mutattak be. A zenekar legismertebb tagja a Living Colour énekese, Corey Glover.
„Egy fesztiválon nincs az az isten, hogy eltetesd a telefont az ott lévő százezer emberrel”
Bruce Dickinson szerint abszolút látszott az idei Iron Maiden-koncerteken, hogy a rajongók tiszteletben tartották a zenekar kérését és igyekeztek nem telefonozni. Tool- vagy Ghost-típusú tiltásban azonban nem gondolkodnak.
„A The Devil’s Asylum nem is lehetne tipikusabb Vicious Rumors”
Új albummal jelentkezik a Vicious Rumors. Az ismét módosult felállású San Franciscó-i power metalosok friss művének címe The Devil’s Asylum lesz, és most a harmadik előzetes dalt is közzétették róla.
„Fejet hajtunk a zenénk heavy metalos gyökerei előtt”
Megjelent a Baest negyedik albuma. A dán dallamos death metalosok friss alkotásának címe Colossus, és most a Depraved World című dalt mutatták be róla.
Savage New Times: hallgasd meg az új Incite címadó dalát!
Megjelent az Incite új albuma, amelyről új dalt mutattak be. A Savage New Times a Reigning Phoenix kiadónál látott napvilágot.
„Ez itt a jól ismert, régi hangzásunk felfrissített, modern megközelítése”
Milestone címmel, több mint húsz év lemezínség után új albummal jelentkezik a southern rocker 38 Special. A lemezről máris meghallgatható egy újabb dal.
„Ez az első Coroner-album, amivel elejétől a végéig teljesen elégedett vagyok”
Több mint három évtized után, október 17-én végre tényleg megjelenik a svájci Coroner régóta várt új nagylemeze. Az album a Dissonance Theory címet viseli majd, és a Century Media gondozásában jelenik meg.
Megjelent az új Warmen, bemutatták az Untouched című dalt
Augusztus 15-én jelent meg a Reaper Entertainmentnél a Warmen új nagylemeze. Janne Wirman csapatának friss műve Band Of Brothers címmel került a boltokba.
„Fel akartam javítani a hangzást a mai mércéhez”
Harmadik White Lion-újrajátszós lemezével jelentkezik ősszel Mike Tramp. Az albumról most bemutatták a Fight To Survive friss verzióját.
49. oldal / 1035