Jason a Metallicáról: „Elég bátor voltam meghozni egy döntést, ami mindannyiunkat megmentett”
Jason Newsted a mai napig élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy kilépett a Metallicából. A basszusgitáros hosszas kihagyás után, nyáron ismét turnézni fog Észak-Amerikában.
Hírek
„A pornóiparban az első három évben több pénzt kerestem, mint a Biohazarddal húsz év alatt”
Evan Seinfeld egy friss interjú szerint cseppet sem bánja, hogy annak idején megmártózott a pornóiparban. A Biohazard frontembere szerint a kis kirándulásra saját maga miatt volt szüksége, és mellesleg nagyon jól keresett vele.
Lynch a sokadik búcsúról: „Hazudtam, meggondoltam magam, sajnálom, pereljetek be!”
Hamarosan új lemezzel jelentkezik a Lynch Mob, ami a hírek szerint az utolsó lesz. George Lynch azonban nem először akarja beszüntetni a csapat tevékenységét, és egy friss interjú alapján ő maga is tudja, hogy a helyzet kissé nevetséges így…
„Az In The End dinamikus, melodikus, de nem hiányzik belőle egy kis súly sem”
In The End címmel mutatott be új dalt a Sun Dont Shine, akiktől jövő év elején érkezik az első teljes album. A zenekarban a Crowbar és a Type O Negative egykori, illetve jelenlegi tagjai egyesítették erőiket.
„Örökké hálás leszek Steve-nek, amiért felhívott és azt mondta: csináljunk lemezt”
Bad Love címmel új dalt mutatott be a Femme Fatale. Lorraine Lewis idén neves zenészekkel élesztette újjá a zenekart.
Kérdéses, hogy lesz-e még valaha Sziget
Gyakorlatilag biztos, hogy 2026-ban nem lesz Sziget Fesztivál, ez azonban a hosszabb távú folytatást is erősen kétségessé teszi. A Fővárosi Közgyűlés szerdán leszavazta azt a javaslatot, amely tíz évre rendezte volna Budapest és a szervezők együttműködését.
Ismét közösen lépnek fel a Children Of Bodom hangszeresei
Februárban speciális bulin emlékezik meg Alexi Laihóról a Children Of Bodom ex-tagsága. Egyelőre egyetlen koncertről van szó Helsinkiben, a Tavastia nevű klubban.
„Sosem voltam a nagyzenekarral kevert metál híve”
Szimfonikus koncertanyaggal jelentkezik október 31-én a Moonspell. Az Opus Diabolicumról most az Extinct felvételét mutatták be.
1349: nézd meg a Striding The Chasm felvételét az új koncertlemezről!
November 28-án koncertlemezzel jelentkezik a norvég blacker 1349. A Winter Masst 2021 őszén rögzítették Oslóban, és most a Striding The Chasm felvételét tették közzé róla.
„Az Equilibrium mindig is a történetmesélésről szólt”
Borrowed Waters címmel új dalt tett közzé az Equilibrium. A csapat november végén jelenteti meg friss nagylemezét Equinox címmel.
Nicko és a Maiden: „Ha eljön az ideje, talán felkérnek, hogy játsszak néhány dalban”
Továbbra is az Iron Maiden tagja Nicko McBrain. A dobos egy friss interjúban most elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy játszik majd a banda következő lemezén is.
Gitároscsere Udo Dirkschneider zenekaraiban
Alen Brentini lett az U.D.O. és a Dirkschneider zenekarok új gitárosa. A horvát zenész Andrey Smirnovot váltja a csapatban.
Rockmaraton: keresik a lehetőségeket a folytatásra
Nem ér véget, ám 2026-ra nézve kérdésesnek tűnik a Rockmaraton jövője. A fesztivál szervezőinek közleménye nem mond ki semmi véglegeset, ám úgy fogalmaznak: a rendezvény fenntarthatósága alapos szakmai és pénzügyi mérlegelést igényel.
„Telepakoltam a dalokat atmoszférikus riffekkel”
Lost Within The Astral Crypts címmel jelenik meg november 21-jén a Morbikon albuma. A zenekarban a Municipal Waste és a Finntroll tagjai egyesítették erőiket, és most újabb dal hallgatható meg tőlük.
„Ez a lemez kizárólag az erőről, a sebességről és az intenzitásról szól”
Október 31-én jelenik meg a Listenable kiadónál a Redshark új albuma. A barcelonai heavy metalosok friss munkájának címe Sudden Impact lesz.
Először Magyarországon az A Perfect Circle
Június 15-én Budapesten lép fel az A Perfect Circle. Maynard James Keenan és Billy Howerdel zenekarának első magyarországi koncertjére a Budapest Parkban kerül sor.
Március 22-én Budapesten lép fel Poppy
Magyarországon koncertezik tavasszal Poppy. A stílusok között szabadon kalandozó díva március 22-ei fellépésének helyszíne a Barba Negra lesz.
„Kirúgtak, és az volt a legrosszabb, hogy megpróbálták ellopni a Tama dobcuccomat”
Mégsem Greyson Nekrutmannal turnézik a következő időszakban a Trivium. A zenekart Alex Rüdinger, a Whitechapel korábbi dobosa segíti majd ki az aktuális koncerteken Alex Bent távozása után, de közben Paul Wandtke ex-ütős is előkerült...
„A film a ’80-as évek legszebb hard rock/glam-időszakában jött ki, és épp ezt akartuk megörökíteni”
Friss változatban, Billy Idol legendás gitárosának közreműködésével vette újra legnagyobb slágerét a The 69 Eyes. A zenekar szerdán Budapesten koncertezik a D-A-D társaságában.
Együtt nyomja a klasszikus ’80-as évekbeli slágert Glover, Reid, Bettencourt és Militia Vox
Különleges duettben egyesítette erőit Militia Vox és a Living Colour frontembere, Corey Glover. Az It’s Only Love feldolgozásában a hangszeres szekciót sem akárkik alkotják.
„Valósággal pumpált bennünk az adrenalin a felvételek során”
Ghost címmel mutatta be legújabb dalát Jared James Nichols. A gitáros/énekes hamarosan a Frontiers égisze alatt fordul rá következő nagylemezére.
„Nagyon hellripperes a dal, de egyben jó ideje nem írtam már ilyen rockos számot”
Új dallal jelentkezett a Hellripper. James McBain black/thrash-projektje hamarosan Budapesten is fellép, és nemsokára esedékes a következő nagylemez is.
„Eddigi karrierünk legbüntetőbb zenéit akarjuk letenni az asztalra”
Év elején alaposan megújult az Ingested felállása. A brit death metalosok most bemutattak egy újabb friss dalt.
„Engem nem az érdekel, hogy valaki milyen oldal mellé teszi a voksát, hanem hogy milyen értékekben hisz”
Kalapács József és lánya, Kalapács-Ódor Cintia énekli a Szabadság, szerelem új változatát. A dalban Nagy Dávid, Bánfalvi Sándor, Pazdera György és Venyercsán Zsolt kíséri a két énekest.
Wither: bemutatta az Endless lemez harmadik előzetes dalát az Ov Sulfur
Endless címmel jelenik meg január 16-án az Ov Sulfur második albuma. A zenekar friss munkájáról most a Wither című dalt mutatták be.
Blood Covenant: hallgasd meg az Adept visszatérő albumának címadó dalát!
Közel kilenc év után új albummal jelentkezett az Adept. A svéd metalcore-osok most a Blood Covenant címadó dalát mutatták be.
Különleges kollaboráció és koncert az Analogban
Egy különleges dal debütált október 19-én: Radnótit énekel az amerikai énekesnő, Sari Schorr, aki Sinha Róbert magyar gitárművész/zeneszerzővel közösen dolgozta fel Radnóti Miklós Két karodban című versét.
Meghalt Marcie Free
71 éves korában elhunyt Marcie Free. A tragédia hírét zenésztársai hozták nyilvánosságra, az okok egyelőre nem ismertek.
37. oldal / 1035