Jason a Metallicáról: „Elég bátor voltam meghozni egy döntést, ami mindannyiunkat megmentett”
Jason Newsted a mai napig élete egyik legjobb döntésének tartja, hogy kilépett a Metallicából. A basszusgitáros hosszas kihagyás után, nyáron ismét turnézni fog Észak-Amerikában.
Demó
Naturia: Valami más
Repülőhal, repülőhal, repülőhal!!!! Így kezdődik a debreceni csapat Szétszórt című dala. Ami a honlapon már "Szét szórt vagy" (igen, így írták) címmel szerepel: itt meg is fejtettem, hogy a repülőhal tulajdonképpen "ő legbelül van" akart lenni. Érdekes.
Nalvage: Idiosyncratical Armageddon
Mytra: Meaningless Heavenly Being
My Dark Room: Demo 2006-2007
Muerte: Demo 2002
Muerte, azaz a magyar System Of A Down. Legalábbis szeretnének azok lenni.
2001 óta létezik a zenekar, 2002 szeptemberében vették fel ezt a négy számos demót. Két vokalista van a csapatban, gondolom az egyik az üvöltős, a másik próbál dallamoskodni.
The Muddy Needless: Earthborn
A zenekar ugyan EP-ként jelöli a cd-n hallható négy dalt, de jobban járnak ha csak demóként értékelem őket, ugyanis még a demós szintet is alulról súrolják. 2004 óta működik a zenekar, azóta eltelt öt év, és noha zeneileg nagyjából rátaláltak a saját ösvényükre (thrashes, metalcore-os, súlymetal), számomra érthetetlen, hogy 5 év alatt, hogy nem jut el oda egy formáció, hogy észrevegye, az ének bizony kritikán aluli.
Mos Eisley: Keselyű kering fölöttünk
Mors In Tabula: Promo 2004
Görögországból érkezett a Mors in Tabula promo cd-je és mindenre számítottam, de indusztriális metal zenére nem. Valahogy a görögökről nem tudtam eddig elképzelni, hogy ilyen szikár, gépies, érzelemmentes zenét játsszanak. Hülye előítéletek...
Morass: Úgy fáj
Moon Of Soul: Hang-alkony-menedék
Moon Of Soul: Demo 2003
Monasterial Crypt: Stárí
Monastery: Demo 2004
Monastery: Promo 2005
Misbegotten: Join The Mbg
Mig-29: A hangsebességen is túl
A debreceni csapat bevallása szerint a kaliforniai punk zenék hű követője, amit ez a még nem annyira lemeznek nevezhető, de már jó minőségű anyag is alátámaszt. 11 gyors szerzemény kapott helyet a kazettán, melyből legalább kettő koncerteken máris sláger lehet (Sörpunk, Dögölj meg).
Middlewave: Car Songs?
Gőzöm sincs, mit keres ez a cd a demók között. Ja, hogy mert ez demó. Pedig... Rengeteg gyengébb zene jelenik meg manapság lemezként, és akkor itt van ez a Middlewave, akiről eddig egy hangot nem lehetett hallani - legalábbis én még nem hallottam - és letesz az asztalra egy ilyen kis kerek valamit, melynek kereksége nem a cd formájára utal.
Meztelen ebéd: Föld kávéház
Mezítlába parkban: Számok az elejéről
Mellék-hatások: Médiasár
A csapat 2001-ben alakult, két basszusgitárossal, aztán az egyiket gitárosra cseréltek később (bár lehet csak elgondolkoztak azon, miképp lehetne kihangosítani két egyforma dörmögést a hazai klubokban...).
Megamag: Magvak
Mechanix: Demo '98
Mayday Inc.: Eruption
V/A: Mare Tenebrarum Compilation
Ezen válogatáskazit a Mare Tenebrarum fanzine gárdája válogatta össze az általuk tehetségesnek tartott csapatok demóiról, főleg a doom/death/gothic/black metalból. A hangzás sajnos elég gyenge a másolás miatt - gyári amúgy a kazi - és néha elég nehéz volt kivenni a dalokat a töméntelen magas hang miatt. Na de lássuk.
Manikin Faint: Green Is Not Your Enemy
A cím hallatán kapásból valami joint-reklám jutott eszembe: "a zöld nem az ellenséged", hehe...
Egyébként hagynak ám teret a fiúk a képzelgésnek és a találgatásnak, hiszen a cd borítójában a dalcímeken és a tagok becenevein kívül nincs túl sok infó.
Mangod Inc.: Demo 2006
Hogy csak simán Mangod, vagy Mangod Inc., a formáció neve, azt tán néha még a zenekar sem tudja talán eldönteni, én meg pláne, mindenesetre itt zörög az egykori CDT másik fele (illetve nagyobbik fele), akiket árgus szemekkel lesett sok rajongó: a Cadaveres tribal metalja után vajon ők merre lépnek tovább.
Maladaptive: Demo 2005
Van, aki nem aprózza el a demókészítést, és rögtön Joey Verát (Anthrax, Fates Warning, Armored Saint bgitáros) kéri fel arra, hogy keverje meg a demóját.
A Maladaptive thrash alapú zenéje a groove-os témák mellett igen dallamos énekrészeket is rejt (bár ez csak a második dalban derül ki, addig tipikus thrashes félig üvöltős-félig dallamos vokált hallhatunk).
7. oldal / 14